art&design
A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria kiemelték, hogy az intézmény fontos kulturális missziójának tekinti a magyar képzőművészet minél szélesebb körű külföldi bemutatását. Emlékeztettek arra, hogy a múzeum az elmúlt másfél évtizedben a 20. század eleji magyar művészet legjavát tárta a nagyközönség elé többek között Párizsban, Rómában, Berlinben, Bécsben és Brüsszelben. Munkácsy Mihály és korának művészete pedig a közelmúltban Szentpétervárott, Pekingben és Sanghajban vonzott több százezer látogatót – írták.
A zágrábi tárlaton a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből csaknem nyolcvan műalkotást állítanak ki. A 19. századi művek reprezentatív válogatása a magyar festészet aranykorát, valamint annak széleskörű stiláris és tematikai vonatkozásait mutatja be olyan neves művészek alkotásain keresztül, mint Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Mednyánszky László, Madarász Viktor, Benczúr Gyula, Székely Bertalan, Lotz Károly, Paál László, Deák-Ébner Lajos, Ferenczy Károly és Zemplényi Tivadar.
A magyar festők munkái mellett a kiállításon a 19. század második felének 11 kiemelkedő horvát művészétől is látható csaknem negyven alkotás.
A közlemény szerint a tárlat egy olyan virágzó korba vezeti vissza látogatóit, amelynek az első világháború vetett véget, és amely az utána következő évek, évtizedek tragédiái miatt egyfajta aranykornak tűnik az utókor szemében. A kiállítás ennek az aranykornak a magyar és horvát festészetéből nyújt válogatást: az alkotások arról az időszakról tanúskodnak, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosai, Bécs és Budapest, valamint főbb nagyvárosai, mint Zágráb pezsgő kulturális központokká váltak.
A tárlat hét tematikus egységben mutatja be a magyar és a horvát festészet hasonlóságait és sajátosságait, fejlődésüket a dualizmus idején, amikor a művészet a nemzeti integritás és a közép-európai identitás központi elemévé vált.
A tárlat 2025. január 19-ig lesz látható Zágrábban.
Négyzetes kép a leadben: MTI/Máthé Zoltán