bezár
 

art&design

2024. 10. 22.
Vonzó volt a Budapest Design Week
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vonzó volt a Budapest Design Week Idén több mint 20 ezer látogatót vonzott a Budapest Design Week programsorozata, amelynek központi eseményére, a 360 Design Budapest kiállításra 5 ezer érdeklődő látogatott el - adott tájékoztatást a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ).

Az idei Budapest Design Week a fővárosban 109, Pécsett 11, Sopronban 7 programmal várta a dizájn iránt érdeklődő közönséget. Az október 10. és 20. között megrendezett eseménysorozaton kiállításokon lehetett felfedezni a magyar kreatívipar újdonságait, emellett előadások, könyvbemutatók, vásárok és aukciók is várták a közönséget, a vállalkozó kedvűek pedig egy-egy dizájner vezetésével saját dizájntermékeket is készíthettek. Az idei programban szerepelt műhelylátogatás, gasztro- és zenei programok, de divatbemutatók is színesítették a kínálatot – idézték fel a közleményben.

prae.hu

A dizájnhét központi eseménye, a 360 Design Budapest kiállítás a legkiválóbb hazai alkotók mellett holland, ukrán, szlovák, cseh, lengyel és osztrák dizájnerek termékeit vonultatta fel. A kiállított tárgyak innovatív tervezési megközelítéseket, kézműves technikákat, fenntartható technológiákat vagy az alkotók egyedi know-how-ját mutatták be, mindemellett sok esetben ötvözték a legmodernebb gyártási módszereket is.

Az ötödik alkalommal megrendezett kiállításra idén csaknem ötezren látogattak el a Nyugati pályaudvar egykori várótermébe, hogy megnézzék a 300 bútorból, lakberendezési kiegészítőből, illetve ipar és képzőművészeti alkotásból álló tárlatot. Az exkluzív tárlatvezetéseken pedig közel ezer látogató ismerte meg egy-egy elismert iparági szakember, művész, zenész, író vagy költő személyes történetein keresztül a kortárs tárgykultúrát bemutató kiállítást. Az MDDÜ célja az volt, hogy minél szélesebb körben megismertesse a közönséggel a dizájn- és kreatíviparban rejlő lehetőségeket, a kortárs és kulturális értékek sokszínűségét – hangsúlyozták a közleményben.

Mint írták, az elmúlt években a 360 Design Budapest amellett, hogy a kortárs formatervezés egyik meghatározó helyszínévé vált, hozzájárult a tudásátadáshoz és az iparági versenyképesség növeléséhez is. A tárlaton idén egyetemekkel, szakiskolákkal, szakképzési centrumokkal együttműködve diákoknak is szerveztek interaktív, élményalapú tárlatvezetéseket, amelyekre az ország minden tájáról nagy volt az érdeklődés: hét szakoktatási és szakképzési intézményből 230 tanuló és egyetemi hallgató érkezett a fővárosba, hogy betekintést kapjon a kortárs dizájn irányzataiba és meghatározó szereplőinek munkásságába.

A 360 Design Budapest a tervezőknek és gyártóknak is találkozási lehetőséget biztosított. A Meet the Designer and Manufacturer program a szakmai együttműködések, diszkurzusok létrejöttét segítette, a kiállítás látogatói személyesen is megismerhették kedvenc dizájnmárkáikat - tették hozzá a közleményben.

A közösségimédia-felületeken online is meg lehetett nézi a kiállítást, amely több mint egymilliós elérést produkált.

A közleményben idézték Jakab Zsófiát, a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztost, az MDDÜ vezérigazgatóját, aki szerint az évről évre növekvő érdeklődés a dizájnhét iránt rámutat arra, hogy a magyar dizájn nemcsak hazánkban, hanem régiós szinten is egyre nagyobb figyelmet kap.

„A Budapest Design Week és a 360 Design Budapest kiállítás a Magyar Divat & Design Ügynökség integrált szervezésében valósult meg. Ezzel két kulcsfontosságú program egyesült, amelyek egymást erősítve járulnak hozzá a magyar dizájn nemzetközi szintre emeléséhez és rámutatnak arra, mennyit fejlődött a magyar formatervezés az elmúlt években” – hangsúlyozta Jakab Zsófia.

Négyzetes kép a leadben: MTI/Kovács Attila

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Egy mozgástanulmány
A városarcheológia szervetlen fossziliája
A Budapesti Fotófesztivál Női fókusz című kiállításáról
(Súlyosan elfogult vélemény)

Más művészeti ágakról

irodalom

Kritika Élő Csenge Enikő Apám országa című kötetéről
Elisa Shua Dusapin Tél Szokcsóban című kötetéről
Beszélgetés a kortárs lengyel gyerekirodalomról
Interjú Szilágyi Zsófia filmrendezővel Január 2. című filmjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés