bezár
 

film

2024. 10. 20.
Díjnyertes kortárs olasz filmek a 22. Olasz Filmfesztiválon
November 8-16. között lesz a MittelCinemaFest 2024
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
November 8-16. között a Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà ismét megrendezi a MittelCinemaFest, a 22. Olasz Filmfesztivált. Az esemény keretében 12 kiemelkedő kortárs olasz filmet láthat a hazai közönség a Puskin és Tabán mozikban, eredeti nyelven, magyar felirattal.

A programban szerepel Paola Cortellesi színésznő első rendezése, a Miénk lesz a holnap, amely számos díjat nyert és idén Olaszországban nagyobb bevételt hozott, mint a Barbie vagy az Oppenheimer. Emellett a fesztiválon vetítik a Velencei Filmfesztiválon díjazott Szükséges idő és A család című alkotásokat is. Továbbá bemutatkozik Margherita Vicario énekes-dalszerző-színésznő első rendezése, a Berlinalén debütált Gloria!, valamint Giulia Steigerwalt Diva Futura című filmje, amely Riccardo Schicchi, a Cicciolinát felfedező pornóproducer történetét dolgozza fel. A fesztivál különlegessége lesz Paolo Sorrentino legújabb alkotása, a Cannes Filmfesztiválon nagy sikert aratott Parthenope, amely Gary Oldman főszereplésével látható majd.

prae.hu

Az idei Olasz Filmfesztivál sokszínű kínálatában lesz a Miénk lesz a holnap magyarországi premier vetítése. Az érzelmesen erőteljes és egyben humoros alkotás főszerepét az egyben a filmet rendező Paola Cortellesi alakítja. Nem csak Olaszországban, hanem nemzetközi szinten is hatalmas sikert aratott film többek között a 2024-es David di Donatello Díjon hat elismerést is bezsebelt, köztük a legjobb első film, a legjobb forgatókönyv és a legjobb színésznő díját, a 2024-es olasz Globo d’Oro-n neki ítélték a legjobb film díját. A 2024-es Sidney Film Festivalon Sidney Film Díjjal méltatták és elvitte a Dragon Award Best International Film díjat is a Göteborg Film Festiválon.

Familia

Francesca Comencini Szükséges idő című megrendítő alkotása a rendezőnő és apja,  Luigi Comencini kapcsolatát dolgozza fel, megmutatva, hogy a filmek ereje emberi életeket menthet. A főszerepben Fabrizio Gifuni látható, a fiatal rendezőnőt játszó Romana Maggiore Vergano pedig alakításáért megkapta az idei Velencei Filmfesztiválon a legjobb színésznőnek járó díjat.

Francesco Costabile A család megrázó erejű filmje a pokol mélyére elvezető történetet mutat be egy felbomlott házasságról. Francesco Gheghi filmben nyújtott játékáért az idei Velencei Filmfesztiválon elnyerte a legjobb színésznek járó díjat.

Margherita Vicario rendezésében készült Gloria! az 1700-as évek Velencéjében a lázadó és modern popzenét megalkotó Teresa történetét meséli el. A budapesti Svájci Nagykövetség együttműködésével bemutatott film a 2024-es olasz Globo d’Oro díjon elnyerte a legjobb első film és a legjobb zene díját, valamint a Seattle International Film Festivalon a zsűri nagydíját.

Giulia Steigerwalt filmje, a Diva Futura Debora Attanasio, Riccardo Schicchi pornófilm producer titkárnőjének önéletrajzát dolgozza fel. Az 1980-as, 90-es évek Olaszországában játszódó történet a szabad szerelem pornóvá alakításáról, Staller Ilona, Moana Pozzi és Henger Éva viágsztárrá válásáról és a "Cicciolina” parlamenti megválasztásáról és Moana Pozzi polgármester-jelöltségéhez vezető útról szól.

Paolo Sorrentino Parthenope című fantasy drámájában megjelenik Celeste Dalla Porta, Silvio Orlando, Luisa Ranieri, Isabella Ferrari és Gary Oldman.

Az idei fesztivál programja különösen gazdag és sokszínű, lehetőséget nyújtva a magyar közönség számára, hogy elsőként találkozhassanak az olasz mozi legfrissebb és legnagyobb sikereivel.

Forrás: MittelCinemaFest

Felhasznált fotók: MittelCinemaFest

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Katarina Stanković Neptun vihara és Ida Marie Gedbjerg Az elveszett Mozi könyv című alkotása a 21. Verzió Filmfesztiválon
Matthäus Wörle Ahol régen aludtunk és Miklós Ádám Mélypont érzés című dokumentumfimje a 21. Verzió Filmfesztiválon

Más művészeti ágakról

Parasztopera az SZFE-n
art&design

Borsos Lőrinc Neo Inertia című kiállítása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés