színház
Szilágyi Andor darabja Papp László életének legmeghatározóbb pillanatait eleveníti fel. Az előadás létrejöttében Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó is közreműködik, aki Papp László egykori tanítványaként segíti a produkciót.
Mint felidézik, a magyar sporttörténelem, a magyar ökölvívás egyik legkiemelkedőbb alakja, Papp László 2003. október 16-án, 77 éves korában hunyt el.
Kivételes alakja és története most színdarabban kel életre; Szilágyi Andor műve a világhírű bokszoló életének legdrámaibb fejezetét dolgozza fel.
A közleményben a rendezőt, Kis Domonkos Márkot, a Déryné Program igazgatóját idézik, aki kiemelte: a bemutatót november 30-án, Papp Laci eltiltásának 60. évfordulóján tartják, amely megfelelő alkalmat biztosít, hogy méltóképpen emlékezhessenek meg a legendáról.
Az előadás az 1960-as évek Magyarországának kirakatvilágába kalauzol. A történet középpontjában a profi világbajnoki mérkőzésre készülő Papp László áll. Papp Laci és Adler Zsigmond 1964. novemberében felkeresi Biszku Bélát, a Központi Bizottság titkárát, hogy addigi nemzetközi sikereire hivatkozva rábeszélje utolsó mérkőzésének engedélyezését. Papp Laci és Zsiga a várakozás hosszú óráiban felidézi közös életük legmeghatározóbb pillanatait, kettejük barátságát, a kemény edzéseket, a győzelmeket és Laci életre szóló szerelmének történetét.
Laciék mindeközben nem is sejtik, hogy a szomszédos dolgozószobában Biszku és társai a legkülönbözőbb kifogásokra hivatkozva a profi karrier befejezése mellett döntenek - áll a darab ismertetőjében.
Mint írják, a korabeli szaksajtó elemzői szerint Papp Lacinak minden esélye meg lett volna arra, hogy 1965. februárjában a Joey Giardello elleni mérkőzésen megszerezze súlycsoportja profi világbajnoki címét, de a mérkőzésre sosem kerülhetett sor. A színdarab erre a drámai eseményre koncentrál miközben megismerhetik a nézők a kiváló sportolót.
A közleményben Kovács Kokó Istvánt is idézik, aki kiemelte: senki sem érdemelte meg volna jobban a világbajnoki címet, mint Papp Laci. Örökké hálás leszek a sorsnak, hogy tőle, a legnagyobbtól tanulhattam, nélküle nem lehettem volna amatőrként olimpiai bajnok és profiként világbajnok - méltatta mesterét.
Szilágyi Andor felidézte: 14 éve Kokóval beszélgetett arról, mennyire fontos lenne, hogy minden idők legnagyobb magyar ökölvívója, Papp László drámai élettörténetét megismertessék a nagyvilággal. Azóta ifjabb Papp Lászlóval szövetkezve minden évben kísérletet tettek arra, hogy tervük révbe juthasson. "Eddig minden alkalommal közbe jött valami, ami megakadályozta, hogy a +Bajnokok Bajnoka+ hajója kikötőbe érhessen. A Déryné Programnak köszönhetően a Déryné Társulattal, talán az utolsó pillanatban, végre partra szállhatunk!" - fogalmazott az író.
Papp Lacit Havasi Péter, Zsigát Ivaskovics Viktor alakítja, míg Biszku Bélát Kaszás Mihály formálja meg. A díszletet Tóth Kázmér, a jelmezeket Árva Nóra tervezte. Az olvasópróbán részt vett az ökölvívó fia, ifjabb Papp László és Kovács Kokó István is.
Fotó: Facebook/Déryné Program