színház
Az MSZT közleménye szerint Bodor Johannát, aki az első női vezető a Magyar Színházi Társaság élén, két jelölt közül, titkos szavazással választották meg a szakmai szervezet tagjai.
Mint felidézték, a Magyar Színházi Társaságnak két cikluson át volt elnöke Keszég László rendező, aki már korábban jelezte, hogy nem indul újra a tisztségért. A még hivatalban lévő elnökség a tagság véleménye alapján két elnökjelölt meghallgatását javasolta: Bodor Johannáét és Léner András rendezőét. Programjukat előzetesen írásban is megismerhették a tagszervezetek, és a tisztújító közgyűlésen személyesen is beszéltek arról, hogyan képzelik el a Magyar Színházi Társaság jövőjét, feladatait.
A szervezet tagjai csaknem egyhangúlag Bodor Johanna táncművésznek, koreográfusnak, színházi alkotónak, írónak, a Halhatatlanok Társulata örökös tagjának szavaztak bizalmat a következő 5 évre. Elnöki mandátuma 2029. október 13-ig tart.
A közlemény szerint Bodor Johanna a közgyűlésen többek között arról beszélt, hogy szakmájuk, hivatásuk megbecsülése erősen csökkent, és erre kihívásként tekint.
"Tisztában vagyok ennek a szervezetnek a több évtizedes múltjával. Ez az intézmény is nemzeti érték - elvitathatatlanul az. (…) Én összehozó ember vagyok, akiben erős a szociális érzékenység és szenvedélyesen szereti, ha egy rendszer igazságosan, korrektül és határozottan működik. Helyesnek tartom és hinni akarok abban, hogy ez a közös érdekeket képviselő szakmai társaság érvényesítheti a jogosultságait és elvégezheti a feladatát azok érdekében is, akik nem ehhez a közösséghez tartoznak. Ugyanis a szakmaiság nem ismer oldalakat"
- idézték Bodor Johannát.
A Magyar Színházi Társaság új vezetője szerint a szakma érdekeinek teljes körű, fáradhatatlan és felelős képviselete kulcskérdés, hiszen a jövő generációjára is hatással van. "Nekünk kell példát mutatni azoknak, akik utánunk következnek. Mindannyian tudjuk, hogy a jelenlegi helyzetben minden milliméternyi megerősödés életbevágó a méltó fennmaradás érdekében. Sokkal nagyobb szükségünk van egymásra, mint gondolnánk" - hangsúlyozta Bodor Johanna a közlemény szerint.
Fotó: Szegedi Nemzeti Színház