színház
A Vági Bence rendezte, kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző cirque danse produkciót októberben 19 alkalommal láthatja a közönség a Müpa Sátorban.
A Paradisum augusztusban nagy sikert aratott a világ legnagyobb művészeti fesztiválján, az Edinburgh Fringe-en, ahol nemzetközi premierjét tartották – emelik ki a Recirquel MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
A Paradisum a Non Solus, a My Land, a Solus Amor és az IMA című előadásokat követően szintén a társulat által életre hívott egyedi formanyelv, a cirque danse nyelvén szólal meg. A darab a világ pusztulását követő újjászületés mítoszát kutatja, arra keresi a választ, miként létezhet az új ember ebben az Édenhez hasonló, utópisztikus állapotban. „Az előadás során az új teremtmények a körülöttük lüktető természeti erőből bontakoznak ki, hogy a megtisztulás, születés, ébredés és rítus jelenetein át elérjék az anima mundit, a +világ szellemét+” – áll a darab ismertetőjében.
Mint írják, az előadás létrehozásához Vági Bence különböző területekről érkező művészeket kért fel, akikkel több hónapos mozgásművészeti fejlesztés során forrott ki a Paradisum különleges formanyelve.
„A produkciót hat világklasszis artista-táncművész adja elő, hat különböző zsánerben (kínai rúd, karika, gurtni, létra és zsonglőr, dob és tánc, handstand). A cirkuszművészet levegős és talaj zsánereiből a kortárs tánc eszköztárán keresztül építkező koreográfia újabb dimenziókba fejleszti az elmúlt pár év Recirquel produkcióiból már jól ismert cirque danse műfaját" – fogalmaznak a közleményben.
Az előadás több hónapos összművészeti alkotómunka eredménye. A kreatív munkában fontos szerepet játszottak a társulat korábbi produkcióból ismert előadóművészek, Horváth Zita, Illés Renátó és Zsíros Gábor, a Paradisum társkoreográfusai, valamint Várnagy Kristóf, aki Holp Nándor és Schlecht Aliz mellett kreatív munkatársként vett részt az alkotófolyamatban.
Budapest, 2024. október 9. Ignácz Ivett a Recirquel társulat Paradisum című produkciójának próbáján a Müpa Sátorban 2024. október 9-én. A kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző produkciót a Liszt Ünnep keretében október 10-én mutatják be.
A látványtervezésben Kasza Emese társalkotóként vett részt, míg a ligthing design a Lenzsér Attilával való közös alkotófolyamat során formálódott. Az előadás létrehozásának technikai vezetője Vladár Tamás volt. A Szirtes Edina zeneszerző és Terjék Gábor sound designer által fémjelzett zene nélkülözhetetlen része a produkciónak – hangsúlyozzák.
Mint kiemelik, az előadás – az IMA után másodszor – elnyerte a Seoul Arts Awardot, amelyet alapítói az előadóművészet terén a kultúrák közötti párbeszéd legkiválóbb képviselőinek ítélnek oda minden évben. A Paradisum, amelynek bemutatója a Liszt Ünnep keretében a Recirquellel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg, bekerült a Highlights of Hungary idei jelöltjei közé is.