art&design
Uhl Gabriella kurátor az MTI-nek elmondta, a tárlaton csaknem hetven festmény látható a Móra Ferenc Múzeum, a szegedi, hódmezővásárhelyi, deszki, valamint a Csongrád-Csanád vármegyei önkormányzat gyűjteményéből, a művész hagyatékából és magángyűjtőktől.
Zoltánfy István 1967-ben végzett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz szakán Vinkler László tanítványként. Alkotásain a nagyon jó értelemben vett realizmus jelenik meg: a város, a városban vagy falun élő kisember bensőséges ábrázolására törekedett. Festészetén a nagy elődök közül felfedezhető a római iskola, illetve Derkovits Gyula, Kondor Béla vagy kortársa, Mácsai István hatása.
Illett rá a Robert Capától származó idézet:
„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel!”
Zoltánfy István vándorfotográfus modorában járta Szegedet és környékét, örökítette meg emberközeli módon, amit látott. Ez munkamódszer is volt nála, gyakorta festette meg emberi történeteket elmesélő képeit saját maga készítette fényképek alapján – közölte a kurátor.
Zoltánfy István művészettörténészként, művészetpedagógusként is országos hírnevet szerzett. 1968-tól 1988-ig – amikor vétlen sofőrként egy ausztriai autóbalesetben 44 évesen életét vesztette – a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában tanított.
A tárlat első termében a látogatók megismerhetik, kik azok a művészelődök, akiket festményein megidéz Zoltánfy István. A kiállítás következő részében a falu és a város viszonya jelenik meg a képeken, a záró teremben pedig a család inspirálta képek láthatók.
A tárlaton megjelenik a festőművész Kocsma című képének enteriőrje is. Az alkotás szerepel Temesi Ferenc Por című, szótárregényének borítóján, amely Zotya szócikke Zoltánfy Istvánról íródott.
A kiállítás rendezése során helyet hagytak arra, hogy azok a gyűjtők, akik nem értesültek a tárlatról vagy még nem szánták el magukat a kölcsönzésre, az év végéig egy-egy képpel bővíthessék a bemutatott alkotások sorát – mondta Uhl Gabriella.
Az emlékkiállításon tárlatvezetéseken kalauzolják majd a látogatókat, és a tervek szerint a pályatársak beszélgetéseken, személyes nézőpontból is bemutatják majd Zoltánfy István munkásságát.