bezár
 

film

2024. 10. 04.
Varsóban debütál Miklós Ádám Mélypont érzés című dokumentumfilmje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Varsóban debütál Miklós Ádám Mélypont érzés című dokumentumfilmje A Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon lesz Miklós Ádám Mélypont érzés című dokumentumfilmjének világpremierje. Az alkotás az A-kategóriás szemle dokumentumfilmes versenyprogramjába kapott meghívást - közölte a Nemzeti Filmintézet pénteken.

A szemlét, amely a nemzetközi produceri szövetség minősítése szerint Berlin, Cannes és Velence mellett egyike a tizennégy A-kategóriás filmfesztiválnak, október 11-20. között immár negyvenedik alkalommal rendezik meg. A dokumentumfilmek versenyében 15 alkotás indul.

prae.hu

Az elsőfilmes alkotó, Miklós Ádám dokumentumfilmje a Filmintézet Inkubátor Programjának keretében készült. Az alkotás két szerfüggő felépülésének első másfél évét mutatja be. Borókát, egy nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt, illetve Szilvesztert, a szexualitásával küzdő, fiatal férfit a budapesti Megálló Alapítvány rekreációs házának innovatív módszereket alkalmazó foglalkozásain keresztül ismerhetik meg a nézők. A főszereplők az önfelfedezés útján haladva egyebek között szüleikkel való viharos kapcsolataikkal is szembesülnek, miközben támogatást, megbocsátást és mindenekelőtt önelfogadást keresnek - fogalmaztak az NFI munkatársai a közleményben.

„A film készítésekor a fő motivációnk az volt, hogy szembe menjünk a függőkről alkotott általános képpel, vagy legalábbis árnyaljuk azt. A felépülési szakasz érdekelt minket, a lelki út, az önelfogadás. Az, hogy a film egy A-kategóriás fesztiválon debütál Varsóban, egy álom megvalósulása. A célunk, hogy minél több emberhez eljusson a film üzenete, Varsó pedig mindenképp nagy lépés efelé. Nem csak mi készítők, de a szereplők és a Megálló Alapítvány, ahol a film forgott is hihetetlenül boldog" - idézték Miklós Ádámot, aki nemcsak rendezője és írója, de vágója és operatőre is az alkotásnak.

A film zenéjét Sperling Andor szerezte, a producer Száki Adrián, a gyártó az Arrabona Studio. A produkciót Magyarországon a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon mutatják be először a közönségnek, december 5-től pedig a hazai mozikban is látható lesz a Vertigo Média forgalmazásában.

Kép forrása: Mélypont Érzés / Beyond Rock Bottom Facebook-oldal

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Oksana Karpovych: Lehallgatva című filmje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Matthäus Wörle Ahol régen aludtunk és Miklós Ádám Mélypont érzés című dokumentumfimje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Hajdu Szabolcs: Egy százalék indián

Más művészeti ágakról

A Kortárs novemberi számának bemutatójáról
Prae Kiadói nap Pécsett
gyerek

Válogatás a bábszínház adventi programjaiból
gyerek

Marék Veronika kapta a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés