bezár
 

film

2024. 10. 04.
Kibomlik a valóság: novemberben ismét Verzió!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén is megrendezik a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. A 21. Verzió programját új kurátori team állította össze. Fesztiválnyertes alkotások és ismeretlen csemegék is szerepelnek a kínálatban november 6-13. között.

A Verzió idén külön szekciót szentel a dekolonizáció és a dezinformáció témáknak, de örmény, ukrán és brit válogatásokat is bemutat. A fesztivál nyitófilmjeként először lesz látható itthon a magyar–francia–horvát koprodukcióban gyártott, deszkás gyerekekről szóló KIX.

prae.hu

A Verzió segít, hogy a látszat mögé lássunk, felfejtsük a sokszor hamis felszín mögött húzódó problémákat, és közelebb jussunk a valósághoz. A filmek mind valamilyen módon a mainstream narratívák lebontásával, problémák kicsomagolásával foglalkoznak, az idei key visual ezért „A valóság kibontva” szlogen köré építkezik. 

A fesztivál idei programját megújult kurátori csapat állította össze. A 21. Verzió Filmfesztiválon 60 film lesz látható 4 versenykategóriában és 8 tematikus szekcióban. Az új programcsapat arra törekedett, hogy egyszerre legyenek jelen a nagy fesztiválokat megjárt, sok díjat begyűjtött filmek, és kevésbé ismert alkotások - olyan filmek, amelyekre szinte esélytelen, hogy máshol rátalálna a közönség. „A filmek kiválasztásánál az aktuális társadalmi, politikai, emberi jogi, környezeti, kérdések és ügyek sokszínű bemutatása mellett a legfontosabb az volt, hogy megtaláljuk azokat a kiemelkedő filmeket, amik igazi moziélményt adnak.” - mondja Somlyai Fanni programigazgató.

Emellett cél volt az is, hogy a lehető legtöbbféle téma megjelenjen, például a japán #metoo-történetektől az ukrán háborúig. „Globális ügyektől a legszemélyesebb történetekig terjed a filmek fókusza, változatos hangvételű és stílusú alkotásokkal” - teszi hozzá Gyureskó Enikő fesztiváligazgató. A programot több mint 750 film közül válogatta ki a kurátori team. 

A fesztivál nyitófilmje Révész Bálint és Mikulán Dávid filmje, a KIX. A film szerteágazó utazás egy budapesti kisfiú felnövésének 12 évébe, amelynek során a randalírozó kölyökből, Sanyiból felnőttkorára közellenség lesz. A dokumentumfilm korlelet a leszakadó és magára hagyott városi szegénységről. Világpremierje a jelenleg Európa legrangosabbjának számító, koppenhágai CPH:DOX fesztiválon volt, majd számos nemzetközi fesztiválra válogatták be és díjazták Amerikától Tajvanig. A film hazai premierje Verzió megnyitó ünnepségén a Trafóban lesz, jegyek már kaphatók.

Dahomey

Az identitás és kulturális örökség helyreállítása, a történelmi igazságtalanságok orvoslása fontos kérdések világszerte. A témával kapcsolatos párbeszéd új fényben mutatja meg a múltat és segít egy igazságosabb jövő kialakításában. A Verzió idén külön szekciót szentel a dekolonizáció ellentmondásos témájának. Ebben a tematikus blokkban szerepel az idei Berlinale Arany Medve díjas alkotása, Mati Diop Dahomey c. filmje, ami Párizsból a mai Benini Köztársaságba visszakerülő műtárgyak által kiváltott heves vitákat követi. A film Magyarországon először a Verzión lesz látható, 2025-ben pedig a Mozinet forgalmazásában kerül moziba.

A Verzió Filmfesztivál idén is hangsúlyosan ad teret ukrán alkotásoknak. Az egy évtizede tartó háború és orosz agresszió Ukrajnában elképzelhetetlen mértékű pusztítást eredményezett, ennek ellenére az ukrán dokumentumfilmes közösség hihetetlen ellenállásról és kreativitásról tesz tanúbizonyságot. Az ukrán fókusz egyik izgalmas darabja a szinte minden nagy dokumentumfilm fesztivált megjárt Intercepted. A film orosz katonák és családjaik lehallgatott telefonbeszélgetéseit állítja szembe a háborús mindennapokkal. 

A magyar verseny egyik kiemelkedő alkotása az Az életed nélkülem c. film, Rubi Anna alkotása.  Világpremierje a Szarajevói Filmfesztiválon volt, ahol elnyerte a dokumentumfilmek Emberi Jogi díját. A film egyszerre beszél a gondoskodás nélkülözhetetlenségéről, a fogyatékossággal élő emberek helyzetéről és az anyai szeretet mindenhatóságáról. Rubi Anna első egész estés dokumentumfilmje a TASZ otthonápolás-perének édesanyáit és súlyos, halmozottan fogyatékos gyermekeit követi. A film hazai streaming premierje az RTL pluszon lesz.

Favoriten

A nemzetközi verseny érdekes darabja a Favoriten, Ruth Beckermann filmje. Az osztrák rendező többször szerepelt már a Verzión. Aktuális filmjében három éven keresztül követett egy általános iskolai osztályt. A bécsi általános iskolások több mint 60 százaléka nem német anyanyelvű, ez adja a film kiindulópontját. Az eredmény egy meglepően derűs portré egy szokatlan közösségről. A film magyar címe Az iskola, november 28-tól lesz mozikban a Vertigo forgalmazásában.

Az idei Verzió egyik különlegessége a brit dokumentumfilmes fókusz, ahol olyan filmek lesznek láthatóak, mint például a Black Box Diaries, Shiori Ito filmje az elhíresült japán #metoo-ügyről, vagy a Celluloid Underground, Ehsan Khoshbakht iráni származású rendező filmje.

A fesztivál idén először külön szekciót szentel az örmény filmeknek. A filmek több szempontból mutatják be a Hegyi-Karabah háború tragédiáját. Az 1489 c. alkotásban egy háborúban eltűnt fiatal fiú testvére telefonjával dokumentálja a keresést. A filmet a legutóbbi IDFA-n a Legjobb Film díjával és FIPRESCI-díjjal tüntették ki. 

A dezinformáció a digitális korszakban különösen fontos kérdéssé vált, mivel a hamis hírek gyorsan terjedhetnek a közösségi médiában. Ez nemcsak, hogy aláássa a közbizalmat, de súlyos társadalmi megosztottságot okozhat, ráadásul a technológia fejlődésével egyre nehezebb megkülönböztetni a valós információkat a manipulált tartalmaktól. A Verzió külön blokkot dedikál a témának. Itt mutatják be a Black Snow c. alkotást, melyben egy kigyulladt régi szovjet bánya és az ügyben nyomozó civilek hirtelen egy hatalmas kormányzati dezinformációs kampány célpontjává válnak.

A dokumentumfilm-fesztivál teljes programja október elején lesz elérhető, a nyitófilmre jegyek már kaphatók: https://trafo.jegy.hu/search?q=Verzio

A versenyszekciók és a tematikus programok kurátorai Debre Zsuzsa, Dér Asia, Horányi Péter, Szirony Szabolcs, Gyureskó Enikő és Somlyai Fanni voltak. A Képkereső szekció kurátora Oksana Sarkisova, a queer versenyé pedig a cseh Kristýna Genttnerová. 

A fesztivál vetítéseinek és kísérőprogramjainak helyszínei a Toldi és a Művész mozi, a Trafó, a CEU Budapest és az Adaptér. A filmek a mozik után november 14-24. között online is elérhetők lesznek a Verziótékában: https://festival.verzio.org/.

A fesztivál kiemelt támogatói a Háttér Társaság, az Amerikai Nagykövetség, a Heinrich Böll Stiftung, a British Council, a Dutch Human Rights Fund és a UNHCR Central Europe. A Verzió Filmfesztivált a nonprofit Verzió Film Alapítvány és a Blinken OSA Archivum szervezi, főtámogatója pedig a Kreatív Európa Média program.

Forrás: Verzió Filmfesztivál

Felhasznált fotók: Verzió Filmfesztivál

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Adam Elliot: Egy csiga emlékiratai
A BIFF filmfesztivál UNSEEN fotókiállítása
Révész Bálint és Mikulán Dávid KIX című dokumentumfilmje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Hajdu Szabolcs: Egy százalék indián

Más művészeti ágakról

Bill Viola, a videóművészet úttörőjének tárlata Budapesten
Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban
gyerek

Válogatás a bábszínház adventi programjaiból


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés