film
A tizenhárom új epizód kiválasztását Jankovics Marcell és Mikulás Ferenc kezdték meg, később bekapcsolódott a munkába Tóth Gábor néprajzkutató is. Az időközben elhunyt Jankovics Marcell helyére Csákovics Lajos lépett, aki a Toldi-sorozatban társrendezőként dolgozott együtt Jankovics Marcellal. A sorozatrendező további forgatókönyvírókat, rendezőket vont be a munkába, így az új epizódokban közreműködik még Bogyó Péter, Király Krisztián és Maticska Zsolt is.
A forgatókönyvek mellett elkészültek a hangfelvételek is számos színművész közreműködésével. A munkát a Nemzeti Filmintézet és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
A új Magyar népmesékkel várhatóan 2025-ben találkozhatnak a nézők a televízióban. Csákovics Lajos elmondta, a készülő részekkel visszatérnek az első két-három évad egyszerűbb stílusához, mert később egyre díszesebb lett a látvány. Ezúttal némileg puritánabb látványvilágra törekedtek, „de hangulatában mindenképpen hozni fogja azt a klasszikust, ami miatt mindenki szereti a Magyar népmesék sorozatot” – fogalmazott.
A 2020 októberében hungarikummá nyilvánított Magyar népmesék rajzfilmsorozat összesen 100 epizódja a kecskeméti rajzfilmstúdióban készült 1976 és 2011 között. A filmsorozat ötletadója és producere Mikulás Ferenc volt, a vizuális koncepciót Jankovics Marcell alkotta meg. A változatosság érdekében számos alkotó vett részt a munkában, a sorozat vezető rendezői Jankovics Marcell mellett Horváth Mária és Nagy Lajos voltak. A zenei aláfestést - népdalok felhasználásával - a Kaláka együttes teremtette meg. A történetek népi mesemondók és neves színészek hangján szólaltak meg, de leginkább Szabó Gyula orgánuma fonódott össze a Magyar népmesékkel.
Mint írják, a sorozaton generációk nőttek fel, „nemcsak értéket mentett, de korszerű formában közvetíti a magyar kultúrát Magyarországon és külföldön”.
Szeptemberben népmese-vetítéseket szerveztek a partiumi Nagyváradon és Margittán, Túrkevén, Mikepércsen és a Hungarikumok Napja alkalmából a Magyar Vadászati Múzeumban, kiállítás nyitottak a sorozat képeiből Berettyóújfaluban és Mesés kompetenciák címmel kurzust szerveztek a kecskeméti Neumann János Egyetemen.
A közlemény szerint a Kecskemétfilm stúdióban közben befejezéséhez közeledik a Cigánymesék sorozat, hiszen az utolsó epizódjain dolgoznak a 3D csapat munkatársai, és már készítik elő Lázár Ervin ismert regénye alapján A Négyszögletű Kerek Erdő sorozat folytatását, amelynek első négy epizódja már korábban elkészült.
Kép forrása: hungarikum.hu