bezár
 

irodalom

2024. 09. 18.
A kortárs erdélyi magyar irodalmat támogató programot indít az RMDSZ
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A kortárs erdélyi magyar irodalmat támogató programot indít az RMDSZ A kortárs erdélyi magyar irodalmat támogató programot indít a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a magyar kormány anyagi segítségével, amely a szerzők műveinek idegen nyelven való megjelentetését is elősegíti – írta az MTI-hez küldött keddi közleményében a szövetség sajtóirodája Karácsonyi Zsolt, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke bejelentése alapján.

A közlemény szerint a szeptemberben induló és 2025 februárjában záruló átfogó program egyik fontos eleme a kortárs magyar, életvitelszerűen Erdélyben élő írók és műveik népszerűsítése a médiában.

prae.hu

A kolozsvári székhelyű Maszol.ro hírportálon 25 erdélyi szerzővel készülnek podcastek, és az Erdélyi Magyar Televízió számos irodalmi műsorban mutat be erdélyi szerzőkről készült anyagokat – írták.

Szeptemberben indul a Vidékek, irodalmak programsorozat is, amelynek célja, hogy a kortárs erdélyi magyar szerzők szórványbeli településekre és vidékre is eljussanak, felolvasóesteket tartsanak. A rendezvénysorozat keretében mintegy száz irodalmi eseményt tartanak szeptembertől februárig.

Az átfogó projekt része a kortárs erdélyi szerzők idegen nyelven történő megjelentetését támogató program is – írták.

Emlékeztetettek, hogy az irodalomtámogatási és -népszerűsítési program részeként márciusban az irodalmi folyóiratok támogatása is elkezdődött. Létrehozták továbbá a Senior Irodalmi Ösztöndíjprogramot a 40 év fölötti alkotók támogatására, amelynek keretében évente hét szerzőnek nyújtanak anyagi segítséget.

A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának támogatásával megvalósuló program kezdeményezője az RMDSZ, lebonyolítója az Iskola Alapítvány – áll a közleményben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Fekete István Lutrájáról
Kupihár Rebeka A heterók istenéhez kötetbemutatójáról
Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című verséről
Elisa Shua Dusapin Tél Szokcsóban című kötetéről

Más művészeti ágakról

Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban
építészet

(kult-genocídium)
Kurátori bevezető


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés