bezár
 

színház

2024. 09. 18.
Átadták a Színikritikusok díját - Marosvásárhelyre került a legtöbb elismerés
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Átadták a Színikritikusok díját - Marosvásárhelyre került a legtöbb elismerés A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata kapta a legtöbb - négy - díjat a Színházi Kritikusok Céhének keddi budapesti díjátadóján, amelyen a 2023/2024-es évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismerték el.

A szervezet közleménye szerint húsz független, kő- és befogadó színház előadásai és művészei szerepeltek a Színikritikusok díja 14 kategóriájának várományosai között.

Szkéné színház

A legtöbb díjat, négyet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata vihette haza, ebből hármat Az igazság gyertyái című produkcióért, Sebestyén Aba rendezéséért, amely a legjobb kőszínházi előadás lett, és amelyért Székely Csaba író megkapta a legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg díját, B. Fülöp Erzsébet pedig a legjobb női főszereplőnek járó elismerést.

Az Örkény Színház és a Katona József Színház is három kategóriában nyert. Az Örkény Klara és a Nap című darabja lett a legjobb gyerek- és ifjúsági előadás, Zsigmond Emőkét (Lidércek, Shaxpeare, Delírium) a női epizódszereplők, Znamenák Istvánt(Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza) pedig a férfi epizódszereplők között díjazták.

A Katona József Színház az Extázisért a legjobb díszlet (tervező: Devich Botond), a Pekingi őszért pedig a legjobb jelmez (tervező: Szakos Kriszta) díját kapta meg. Mentes Júlia az Extázisban nyújtott alakításáért szintén megkapta a legjobb női epizódszereplő díját.

A közleményben kiemelték: a díj történetében először fordult elő, hogy hármas holtverseny alakult ki egy kategóriában, a legjobb női epizódszereplő díját ugyanis Zsigmond Emőke és Mentes Júlia mellett Berekméri Katalin (Csónak, avagy előttünk az özönvíz - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat) is megkapta.

A Radnóti Színház és a Stúdió K alkotói két-két kategóriában bizonyultak a legjobbnak. A Stúdió K Prudencia Hart különös kivetkezése című produkciója (rendező: Kovács D. Dániel) lett a legjobb független színházi előadás, és a darab fordításáért, az előadás szövegének létrehozásáért Závada Péter különdíjat kapott.

A Radnóti Színház Oidipusz című előadásában nyújtott alakításáért Pál Andrásnak ítélték a legjobb férfi főszereplő díját, a legígéretesebb pályakezdő pedig Major Erik lett. A fiatal színészt harmadszor jelölték az elismerésre, 2022-ben és 2023-ban még a szombathelyi Weöres Sándor Színház, idén már a Radnóti Színház tagjaként szerepelt a listán, de mivel a céhtagok különösen ebben a kategóriában több évad teljesítményét is figyelembe veszik, az elismerés mindkét színházat illeti - mutattak rá a közleményben.

Egy-egy díj került Budaörsre és Nagyváradra: a legjobb rendezésért járó elismerést Kovalik Balázsnak ítélték a Budaörsi Latinovits Színház Liliom című előadásáért, a legjobb szórakoztató színházi előadás pedig a Novák Eszter rendezte Csárdáskirálynő, a Nagyváradi Szigligeti Színház produkciója lett. A legjobb színházi zenéért egy koprodukciós előadást díjaztak: a Benoit Produkció és a Szentendrei Teátrum Üvöltő szelek című darabját (zeneszerző: Kákonyi Árpád).

Néhány díjazott nevét már korábban nyilvánosságra hozták. A Színházi Kritikusok Céhe életműdíjjal ismerte el Hernyák György vajdasági rendezőt. Az évadokon átívelő, progresszív, társadalmi értelemben is jelentős munkát végző társulatok vagy személyek, illetve ilyen előadások számára adható Jövő díjat a Stereo Akt kapta. A szervezet különdíjjal ismerte el a THEALTER fesztivált.

A Színházi Kritikusok Céhe idén 45. alkalommal adta át a Színikritikusok díját, a Trafóban tartott gálán a Loupe Színházi Társulás működött közre.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Fővárosi Nagycirkusz szakmai délutánjáról
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
színház

Az ÖrkényKÖZ 1,5 ezrelék bemutatójáról
színház

Forgách András A játékos és a többiek című drámakötetének bemutatója

Más művészeti ágakról

Margherita Vicario: Gloria! - XXII. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest 2024
gyerek

Válogatás a bábszínház adventi programjaiból
Oksana Karpovych: Lehallgatva című filmje a 21. Verzió Filmfesztiválon
A 2024-es Aranyvackor pályázat díjátadójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés