zene
A Magyar Állami Operaház ősbemutatója többek között olyan rangos dalszínházak produkcióival versenyez, mint az Opera Philadelphia, a Dallasi Operaház, a Montréali Opera, a madridi Királyi Operaház, a Drezdai Semperoper és a Brnói Nemzeti Színház - közölte a dalszínház hétfőn az MTI-vel.
Eötvös Péter egyetlen magyar nyelvű operája megkomponálására 2018-ban kapott felkérést a Magyar Állami Operaház vezetésétől. Az idén 80 éves korában elhunyt, kétszeres Kossuth-díjas kortárs zeneszerző 13. és immár utolsó operája alapjául a Nemzetközi Man Booker-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című, 1989-ben megjelent regényét választotta.
A darab librettóját Eötvös Péter feleségével és állandó alkotótársával, Mezei Marival, valamint Keszthelyi Kinga dramaturggal közösen készítette el. Az előadást Varga Bence vitte színre Devich Botond díszlettervezővel, Huszár Kató jelmeztervezővel és Baumgartner Sándor világítástervezővel.
A címszerepet Haja Zsolt, a további szerepeket Miksch Adrienn, Szabóki Tünde, Farkasréti Mária, Hábetler András és Cser Krisztián énekelték, az Opera együtteseit Szennai Kálmán dirigálta.
A produkció 2024 januárjától fél éven át az OperaVision internetes portálon is ingyenesen megtekinthető volt, az Operaház repertoárjára várhatóan a 2025/26-os évadban tér vissza.
Az International Opera Awardsot 2012-ben alapította Harry Hyman üzletember azzal a céllal, hogy a műfajra, a produkciókra és a művészekre még nagyobb nemzetközi figyelem irányuljon.
Az elismert iparági szakemberekből álló zsűri elnöke John Allison, az 1950 óta megjelenő, londoni székhelyű Opera szaklap szerkesztője.
Az International Opera Awards díjátadóját október 2-án tartják a Bajor Állami Operaház szervezésében, a müncheni Prinzregententheaterben.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt