bezár
 

színház

2024. 08. 30.
Végre újra Mozart: a Varázsfuvolával folytatódik az  Operabeavató
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Végre újra Mozart: a Varázsfuvolával folytatódik az  Operabeavató A Cosi fan tutte, a Figaro házassága, a Don Giovanni, a Szöktetés a szerájból és pár év romantika korába tett zenei kitérő után, sokak örömére ismét Mozart operával várja közönségét ősztől az Operabeavató csapata a Magyar Zene Házában. Dinyés Dániel zeneszerző-karmester és Göttinger Pál rendező több mint tíz éve indította el a Delta Produkció által felkarolt rendhagyó előadássorozatot, elsősorban azzal a céllal, hogy bebizonyítsa: az opera mindenki, de tényleg mindenki számára lehet élvezhető, érthető és szórakoztató egyaránt.

Az elmúlt évtized teltházas sikerei őket igazolták. Mára a feketeöves rajongók mellett egyre több korábbi „operafélő” is megfordul az előadásokon.

Szkéné színház

A minden alkalommal egyedi és megismételhetetlen estéken az összeszokott Dinyés-Göttinger páros mellett természetesen idén is nemzetközileg elismert operaénekesekkel ugyanúgy találkozhat a közönség, mint pályájuk korai szakaszában járó művészekkel. A művet és a műfajt improvizatív módon, szórakoztató magyarázatokkal teszik közérthetővé az alkotók, bemutatva egyúttal azt is, hogy miként zajlik egy-egy opera próbafolyamata.

Miért megint Mozart és miért pont a Varázsfuvola?

Egyszerűnek lenni, a világ egyik legnehezebb dolga. Mozartnak ez úgy megy, mintha csak olvasná. Mivel legfőbb törekvésünk a nevetve tanulás, avagy a szórakoztató közérthetőség, Mozartnál tökéletesebb választás nem létezik. Igazából a nagy Mozart operák közül eddig csak a Varázsfuvola maradt ki. Nagyon sok a szereplő, talán ezért is halogattuk, miközben a legnépszerűbb és a leghíresebb operájáról van szó. Az Operabeavatókon két-három énekesnél általában sosincs több a színpadon. Itt azonban egyetlen jelenetben minimum négy énekes szerepel, szóval - hogy rögtön eláruljunk valami kulisszatitkot - egy egyeztetési rémálom lesz az évadunk. – mondja nevetve Dinyés Dániel, majd hozzáteszi: Fogunk egy zsenit, és jól érezzük magunkat. Én mindig így gondolok az Operabeavatóra. Értelmes, minőségi időtöltés. Ez várható a 2024/25-ös évadban is.

Az Operabeavató az utóbbi évekhez hasonlóan ismét több sorozattal készül. A Magyar Zene Háza mellett 2025 januárjától az Átriumban is várják majd az érdeklődőket. Az ottani programok részleteiről az ősz folyamán adnak tájékoztatást és hamarosan elindul a jegyértékesítés is.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Somorjai Réka: BOJZ című drámája a Szkéné Színházban

Más művészeti ágakról

Oksana Karpovych: Lehallgatva című filmje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Rich Peppiatt: Kneecap – Ír nemzeti hip-hopot!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés