színház
A kéthavonta meghirdetésre kerülő pályázat célja, hogy a pályakezdő alkotók bemutatkozási lehetőséget és visszajelzéseket kaphassanak. A pályázat győztesei nem csak egy online műhelymunkán vehetnek részt, aminek a vendége mindig egy ismert színházi szakember, hanem bemutatásra is kerülnek a nemzetközi felolvasószínházi programsorozatban, az Okuláré Projektben. Itt a gyakorlatban is kipróbálhatják magukat a szerzők, és nagyon vegyes közönségtől kaphatnak visszajelzést, hiszen a projekt a budapesti MU Színháztól kezdve számos hazai településen át, különböző külhoni magyar közösségekben is megvalósul.
A drámapályázatra bárki pályázhat életkortól és földrajzi helyzettől függetlenül. Néhány formai követelményt kell csak szem előtt tartani: a drámaszöveg legfeljebb 15 perc hosszúságú, 5 színésszel eljátszható, és kapcsolódik a hívószóhoz.
A beküldési határidő szeptember 29. Minden további részletet és teljes kiírást a Fiatal Drámaírók Háza közösségi oldalán találhatnak az alkotni vágyók. Extra ihletért pedig szintén nem kell messzire menni, szeptember 7-8. között Fekete Ádám dramaturg vezetésével tartanak a szervezők intenzív íróworkshopot Budapesten.