színház
Seres István Pipu, a darab rendezője a magyarországi ősbemutató előtt rendezett pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, Tóth Péter zeneszerző, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának dékánhelyettesével régóta gondolkodtak arról, hogy készülhetne egy vizsgadarab a magánének tanszakos hallgatók számára. Ehhez kiváló alapul szolgál Raymond Queneau francia író, költő, matematikus 1947-ben megjelent műve, amely egy egyszerű történetet mesél el 99 stílusban.
Tóth Péter a könyvből - melynek korábban számos színházi feldolgozása is született - 16 képet választott ki, ezek mindegyike külön-külön, kabarészerűen mutatja be az opera műfajának sokszínűségét. A Bognár Róbert által fordított néhány mondatos, egyszerű történet sokféleképpen elmesélhető: precízen, kényeskedve, metafizikusan, visszafelé, alexandrinusban, szonettben, elő- és véghangzókat csonkolva, magán- és mássalhangzókat csereberélve, tankában - ősi japán versformában -, megkettőzve, csasztuskában, csacska dalban, konyhalatinsággal, görögösen.
A háromnegyed órás darab nagy játékteret ad majd a magánének szakos hallgatóknak, lehetőséget arra, hogy kipróbálhassák magukat a színpadon - közölte a rendező.
A humoros, sokszor burleszk jelenetekben - a Szegedi Nemzeti Színház művészei - Somogyvári Tímea Zita, Szélpál Szilveszter, Bita Boglárka és Altorjai Tamás operaénekesek keltik életre az állandó történet mindig változó karaktereit, Szokody Anikó zongoraművész kíséretében.
A regisztrációt követően ingyenesen látogatható előadás második részében a Kosztándi Vonósnégyes Bartók Béla I. vonósnégyesével és Tóth Péter Halálvirágok című művével zárja a premiert.
Varga Márta, a Magyar Művészeti Akadémia szegedi munkacsoportjának titkára elmondta, az alkotmányos köztestület regionális szervezetének egyik fontos feladata a kapcsolattartás a határon túli magyar művészekkel, illetve az ezeken a területeken megvalósuló kezdeményezések támogatása.
A munkacsoport ezért támogatta kiemelten a produkció megszületését. Az opera ősbemutatóját áprilisban tartották a vajdasági Magyarkanizsán, a Regionális Kreatív Műhelyben. Az operát augusztus 23-án Szentesen is láthatja a közönség a Gregor József emlékét őrző kamaraopera-fesztiválon.