bezár
 

színház

2024. 03. 25.
Nyíregyházán tanácskoztak a vidéki színházigazgatók
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyíregyházán tanácskoztak a vidéki színházigazgatók A jövőbeni lehetséges színházi együttműködésekről és más szakmai kérdésekről tanácskoztak a vidéki teátrumok direktorai a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének találkozóján március 25-én Nyíregyházán.

Az esemény keretében megtartott sajtótájékoztatón Kirják Róbert, az egyesület nemrégiben megválasztott új elnöke, a helyi Móricz Zsigmond Színház igazgatója elmondta, ez az első egyesületi találkozó, amelyen tizennégy direktor vett részt, célja pedig azoknak a problémáknak és kérdéseknek a megvitatása, amelyek a legtöbb vidéki színházban azonosak.

Szkéné színház

Az egyesület azt szeretné, hogy a különböző országos programokon vagy eseményeken, például a Lázár Ervin-programban vagy az Országos Színházi Találkozón közösen megjelenve egy olyan párbeszéd legyen az igazgatók között, amely segítheti a színházak együttműködését - jelezte Kirják Róbert.

Hozzátette, a másik fontos cél, hogy a színházigazgatók évente legalább kétszer találkozzanak egymással és együtt gondolkozzanak a színházak jövőjéről és problémáinak megoldásáról.

Kirják Róbert kitért arra, hogy a mostani találkozón a székesfehérvári Vörösmarty Színház már jelezte, az ősz folyamán vendégül látná a vidéki színigazgatókat.

Barnák László, az egyesület alelnöke, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója újságíróknak elmondta, a nyíregyházi eseményre minden megyei jogú város kiemelt vagy nemzeti státuszú színházának igazgatója meghívást kapott.

A témák között a teátrumok gazdálkodása, a színházi támogatási rendszer, a költségvetés, a finanszírozás és a bérkérdések egyaránt szerepeltek, de szó esett a színházak szükséges infrastrukturális fejlesztéséiről, a várható bemutatókról vagy a készülő törvénytervezetről is - tette hozzá az egyesület alelnöke.

Kép forrása: a Vidéki Színházak Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Sokszor nem halunk meg az Örkény Stúdióban
Az imposztor című előadás a Pesti Színházban

Más művészeti ágakról

gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban
Beszélgetés Gulyás Adrienn műfordítóval
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés