bezár
 

zene

2009. 09. 26.
Megjelent CD-n a Szent Erzsébetről szóló musical
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A 2007-ben tartott Szent Erzsébet-év ihlette A Rózsalány című musicalt, amely a napokban CD-n is megjelent; az Árpád-házi szent életéről szóló zenedarab a Don Bosco zenekar, a Kapisztrán kórus, Dévai Nagy Kamilla, a Misztrál együttes, valamint több zeneakadémista közreműködésével készült.

A zenemű szövegírója, Hajnal Géza az MTI-nek elmondta: ő és felesége a ferences szerzetesek világi rendjéhez tartoznak, csakúgy, mint 800 évvel korábban II. András király lánya, a később szentté avatott Szent Erzsébet, így a személyes indíttatás megvolt a zeneműhöz. A zeneszerző Andorka Péternek is volt ferences kötődése: ő a rend szentendrei gimnáziumában érettségizett.

Mint mondta, "nem szűk értelemben vett egyházi műről van szó", a szereplők pedig a színpadon "nagyon is élő, érző személyekként jelennek meg". A zeneműben egyaránt helyet kapott a klasszikus és a könnyűzene, a hangzást pedig a nagyzenekar határozza meg. A Rózsalány című musicalnek előbb készült el a szövege, utána a zenéje, de a legtöbb idő a hangszereléssel ment el - fejtette ki Hajnal Géza.

Andorka Péter zeneakadémiai tanulmányai mellett a nyári szünetekben dolgozta ki a mű partitúráját. Hajnal Géza elmondása szerint a zenemű megírását az is motiválta, hogy a magyar Szent Erzsébet tisztelete Olaszországban, Brazíliában vagy Portugáliában sokkal erőteljesebb, mint Magyarországon, sőt a többségében evangélikusok által lakott Németországban is nagy a nimbusza, mivel oda ment férjhez Lajos választófejedelemhez. Ezen az állapoton szerettek volna változtatni azzal, hogy Szent Erzsébetet népszerűsítő zeneművet írnak.

A szövegíró reményét fejezte ki, hogy első közös művük közelebb hozza Szent Erzsébetet a mai közönséghez, mert "a modern ember számára is érthető, szerethető, követhető hús-vér személyiséget" igyekeztek a színpadra és a CD-re vinni.

Kitért arra, hogy Szent Erzsébet élettörténete hálás témát jelentett nekik, mivel sorsa fordulatos volt, meg kellett küzdenie a türingiai fejedelmi udvar ármánykodásaival, ugyanakkor családi élete kiegyensúlyozott volt, igaz, az idillt félbeszakította a férj váratlan halála. Szent Erzsébet ezenkívül nevezetes volt a szegények szolgálatában vállalt önfeláldozó életéről is, amely köré csodás történetek szövődtek.

A CD kiadását a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány finanszírozta. A ferences férfi és női szerzetesrend, valamint a ferences világi rend idén ünnepli pápai jóváhagyásának 800. évfordulóját.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lee Konitz interjú a YouTube-on
Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban

Más művészeti ágakról

art&design

az avantgárd lövészárkában
Ezeket a filmeket szerettük 2024-ben
Tudósítás a „Szaporodnak a jelek” című Esterházy-konferencia második napjáról
gyerek

Jubileumi kiállítás a Deák17-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés