irodalom
A Fiatal Írók Szövetsége 2024. február 29. és március 3. között kreatív írás kurzust hirdet 14-19 évesek számára. Várják mindazon fiatalok jelentkezését, akik érdeklődnek az irodalom és a szépírás iránt, szeretnek írni, olvasni, van már elkészült szövegük, és szívesen fejlesztenék a kreatívíró képességüket.
Ez alkalommal kizárólag prózával, prózaírással foglalkoznak majd a résztvevők, így a szervezők azt kérik, a jelentkezők ezt mindenképpen vegyék figyelembe. A költők számára azt üzenik, a tavaszi-nyári workshopon a líra lesz a középpontban, így számukra is lehetőség nyílik majd.
A résztvevők a kreatív feladatok, az íráskészség fejlesztése, a tematikus rendhagyó irodalomórák és a műhelymunka mellett személyesen találkozhatnak pályakezdő és már aktívan publikálószerzőkkel, akik amellett, hogy részt vesznek a közös műhelymunkán, saját életpályájukkal és művészetükkel kapcsolatban is tartanak majd rövid előadásokat a kurzusra felvételt nyert alkotóknak.
A kurzus helyszíne: Kisprésház, 1111 Budapest, Bartók Béla út 44.
A kurzus ideje: 2024. február 29. - március 3.
Az alkalmak pontos ideje:
- február 29., csütörtök: 17:00-tól 20:00-ig
- március 1., péntek: 17:00-tól 20:00-ig
- március 2., szombat: 10:00-14:00-ig
- március 3., vasárnap: 10:00-12:00-ig.
A szervezők kérik, hogy csak azok jelentkezzenek a kurzusra, akik a megadott alkalmak mindegyikén részt tudnak venni.
A résztvevőknek lehetőségük lesz felolvasni egy bemutatkozó esten, a kurzus utolsó napján 17:00-18:30-ig a Kisprésházban.
A kurzus tanárai: Élő Csenge Enikő és Kazsimér Soma
Meghívott vendégek: Mészöly Ágnes és Potozky László
A jelentkezés határideje: 2024. február 22., csütörtök éjfél.
A kurzus minden résztvevő számára ingyenes.
A jelentkezés menete: a kurzusra egy novella vagy egy novellarészlet / regényrészlet beküldésével lehet jelentkezni, amelynek terjedelme nem haladja meg az öt A4-es oldalt. A pályázati anyagokat egy Word-dokumentumban csatolva várják a fiszjunior@gmail.com e-mail címre, név nélkül, anonim módon; a jelentkező neve és életkora csak az e-mail szövegében legyen feltüntetve.
A kurzusra összesen 10 fővel indul, a kiválasztás a beküldött szövegek alapján történik. A felvételt nyert jelentkezőket e-mailben értesítik február 26-ig.