építészet
A létrejövő kulturális tér bemutatja a magyar építészet egyedülálló, a mai napig érvényes örökségét, teret nyújt a jelen építészeinek találkozóhelyként és konferenciák helyszíneként, valamint lehetőséget nyújt a jövő építészeinek, hogy tanuljanak, inspirálódjanak.
"A magyar építészetnek mindenekelőtt minőséget kell képviselnie". A reformkor jelszava a "haza és haladás" volt, a reménybeli építészeti reformkoré pedig a "tradíció és innováció" lesz.
Az Építészeti Központ lehetőséget fog adni arra, hogy megtaláljuk azt a kortárs, a nemzetközi irányokra reagáló, de mégis egyedi stílust, mely ki tud fejezni minket, ami nem csak a művészeknek, de honfitársaink millióinak is mond valamit rólunk, magyarokról.
Az MMA a közeljövőben, még 2023-ban elkezdi az egyeztetéseket a következő lépésekről, a tervezési szerződésről az első díjas pályázókkal.
"Az a centrum, ami most már elérhető közelségbe került, elképzeléseink szerint nem csupán kiállítóhely lesz, hanem rendezvénytér is, amely egyszerre szolgálja majd ki az érdeklődő nagyközönség igényeit és biztosít találkozóhelyet, szellemi központot a szakma számára".
A Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Titkársága által kiírt építészeti tervpályázaton egy első, egy második, valamint két harmadik helyezettet hirdettek; emellett ketten kiemelt megvételben, hatan pedig megvételben részesültek.
A bruttó 10 millió forint díjazással járó első díjat a Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft. - BIVAK studio Kft. közös pályázata kapta; a bruttó 7 millió forint díjazással járó második díjat a Monostudio Építész Kft. nyerte el; a bruttó 5-5 forint díjazással járó harmadik díjat megosztva a Deichler Jakab Építész Stúdió Kft. - Fejérdy és Bartók Építészeti Kft. (közös pályázók), valamint az Archikon Építészeti Tervező-Szervező Kft. kapta.
Az MMA írásos összegzése szerint a Városligeti fasorba, a közelmúltban megújult Walter Rózsi-villa szomszédságába tervezett Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére 2023 júniusában hirdetett kétszakaszos tervpályázatot az MMA Titkársága. A pályázat első, részvételi szakaszában bármely, a referenciakövetelménynek megfelelő építésziroda jelentkezhetett.
Huszonnyolc iroda nyújtott be pályamunkát, s belőlük alakult ki az a rangos nemzetközi mezőny, amelynek tagjai a következő szakasz első, immár titkos fordulójában két-két tablón összegezték elképzeléseiket. A Bíráló Bizottság ebből választotta ki azt a 12 pályázót, akik a második fordulóban részletesen is kidolgozhatták a tervet.