Billy Gibbons gitáros-énekes ’69-ben kezdeményezte a ZZ Top megalakítását, előtte a texasi Moving Sidewalks-al Jimi Hendrix előzenekarának tagjaként vált ismertté. A szintén a déli államban működő American Blues két tagja, a basszusgitáros Dusty Hill és a dobos Frank Beard lett a ZZ Top további kétharmada.

Gibbons és Hill szakálla – amit még a Gillettte ’84-ben felkínált egymillió dollárjáért sem voltak hajlandóak levágatni –, a napszemüveg, a motoros ruházat, a rock’n’roll-verdák, a mindig változó formájú gitárok mind védjegyükké váltak, sőt a korai években - spanyol ajkúak által sűrűn lakott otthonuk tiszteletére - még sombrerót is hordtak.

A banda egész pályafutását jellemzi a változás, legyen szó akár zenéjük evolúciójáról, akár imázsuk folyamatos frissítéséről. A texasi blues-rock királyaiként készítettek spanyol nyelvű számokat, motoros himnuszokat, spacerock-albumot; tökélyre fejlesztették a Las Vegas-i életérzés átadását és Hollywood kamerái előtt is szerepeltek; szövegeik pedig nem nélkülözik a humort és a szexuális utalásokat sem.

Negyven év alatt eljutottak húsz lemezig, köztük öt válogatással és egy koncertlemezzel. A legújabbon 2008 óta dolgoznak Rick Rubin producerrel, aki többek között Johnny Cash, a Red Hot Chili Peppers, a Beastie Boys, a Metallica, a System Of A Down és a Linkin Park munkásságából vette ki a részét, és ő hozta össze az Aerosmith-t a Run DMC-vel a közös Walk This Way erejéig.

A 2009-re tervezett megjelenéssel szeretnének visszatérni a hetvenes évek klasszikus hangzásához, amikor is (a) La Grange című, a blues világát megrengető számukat tartalmazó, 1973-as Tres Hombres albumukkal először produkáltak milliós eladást.

Három évvel korábban, 1970 februárjában kezdtek koncertezni; a London Recordsnál megjelent ZZ Top's First Album (’71) és a Rio Grande Mud (’72) című, a bluest rock-szintre emelő első két lemezükkel bejárták egész Texast. A zenekar gyökerei előtti tisztelgése egész pályafutását végigkíséri, második albumuk címében ennek megfelelően a Texas-Mexikó-határon futó Rio Grande folyó jelenik meg.

Egy évre rá jött a már említett Tres Hombres, mellyel a houstoni szakállasok kitörtek az államból, és lassan eljutottak Amerika távolabbi csücskeibe is. A lemezt nemcsak a híres texasi csirkefarm által ihletett La Grange tette kereskedelmileg is sikeressé, a Waitin' for the Bus és a Jesus Just Left Chicago is a rádiók, s így több millió zenerajongó kedvence lett.

Az első öt évben rohamosan növekvő népszerűségük ’74 szeptemberében tetőzött, amikor Austinban saját show-juk, a ZZ Top’s First Annual Texas-Size Rompin’ Stompin’ Barndance and Bar-B-Q keretein belül már olyan barátaikkal játszottak együtt, mint Carlos Santana és Joe Cocker. Az itt összegyűlt rajongók tömegéről készült fotó a következő évben megjelent, Fandango című lemezük illusztrációjaként vitte tovább az esemény emlékét. Az albumról egyetlen single jelent meg, a Tush, mely a Billboard popkategóriájában a huszadik helyet érte el, és a VH1 minden idők hatvanhetedik legjobb hardrockszámának választotta.

Innentől kezdve meredeken felfelé ívelt Gibbonsék sikerszériája. A ’77-es Tejas albummal masszív turnézásba kezdtek, majd Bill Ham producer közbenjárásának köszönhetően megszerezték a jogokat a London Recordstól, és átszerződtek a Warner Bros Recordshoz. Ebben az évben jött ki első válogatáslemezük, (a) The Best of ZZ Top, amely a trió szűk első évtizedének méltó lenyomata.

1979-ben következett a Degüello, ezen szerepel az imázserősítő, s az összes további válogatáslemezen szereplő Cheap Sunglasses, valamint az I Thank You feldolgozása, amelyet a ’68-as, Sam & Dave által előadott r’n’b-verzió után Gibbonsék is sikerre vittek.

Két évvel később jött ki (az) El Loco, amelynek stúdiómunkálatai során először történt meg, hogy a tagok nem ugyanabban a teremben, egymás mellett rögzítették a számokat. A lemezen az eddigiekhez képest szokatlan elektronikus effektek is megjelentek, de a single-megjelenések (Tube Snake Boogie és Party on the Patio) hozták a jól megszokott ZZ-hangzást. A szintetizátorzene és a blues-rock a nyolcvanas évektől egyre összecsiszoltabb egységként jelent meg zenéjükben.

A zenekar legnagyobb sikere a MTV hatásával és az új imázselemek hátszelével meglódított ’83-as Eliminator-rel érkezett. A ZZ Top's First Album óta ez volt a banda első albuma, amelynek címében nem tettek utalást a spanyol kultúrára, bár Gibbons erre annyit mondott: „El Iminator”.

A Music Television térhódítását meglovagolva, az albumon szereplő Gimme All Your Lovin’, Legs és Sharp Dressed Man című számaik klipként is sikeressé váltak. Ezekben a videókban lett sztár, majd elmaradhatatlan ZZ Top-szimbólum az 1933-as, vörös Ford Coupe, mely (a) The Eliminator nevet kapta. A gyémántlemezt a Rolling Stones magazin az évtized 39. legjobb albumának választotta.

A 1985-ben megjelenő Afterburner-hez ismét roppant hatásos arculatot választottak - kiléptek az űrbe. Egyre táncolhatóbb zenéjük a filmipar figyelmét is megragadta: a Can't Stop Rockin' a ’ 93-as Tini Nindzsa Teknőcök harmadik részében; a Velcro Fly Stephen King The Dark Tower III című mozijában hangzott el.

De a legsikeresebb single a nyitódal, a Sleeping Bag lett, amely első helyen végzett a Mainstream Rock Tracks listáján, és nyolcadikon a Billboard Hot 100 felsorolásában.

A nyolcvanas évek hatalmas sikerei hatására ismét eljött az ideje egy válogatáslemeznek, a Warner Six Pack néven dobta piacra a Degüellón kívül minden lemez legjobbjait felvonultató gyűjteményt.

A hollywoodi lendület 1990-ben, a Warner-korszak utolsó stúdióalbumánál, a Recycler-nél sem tört meg. A lemez utolsó trackje, a Doubleback színesíti a Vissza a jövőbe harmadik részét, sőt a három zenész is szerepel a filmben – XIX. századi akusztikus zenekart alakítanak egy vadnyugati jelenetben. A kiadó jogaival élve ’93-ban még megjelentette a ZZ Top's Greatest Hits-et, és ebben az évben került képernyőre a Viva Las Vegas klipje is.

Új kiadójuknál, az RCA-nél is sikeresen indítottak, a ’94-es Antenna milliós eladást produkált, a nyitódal, a Pincushion első lett a Mainstream Rock Tracks toplistán. A számos vendégzenésszel készített Rhythmeen (1996) és a ZZ Top fennállásának harmincadik évfordulójára kiadott XXX már nem tudta megismételni az előző megjelenések sikerét, bár a bandát továbbra is hihetetlen szeretettel fogadták a színpadok előtt.

A 2003-ban megjelent lemez visszatér a korai megjelenések latin gyökereihez, s egy mexikói törzs nevét viseli. A Mescalero volt az utolsó stúdióalbum, ami az RCA gondozásában került a polcokra. A kiadó elhagyása egyben azt is jelentette, hogy a zenekart alakulásától végigkísérő, olykor a színpadon besegítő Bill Ham producer is más vizekre evezett, a szakítás okairól pedig - hivatalosan - egyik fél sem közölt semmit.

Ezt követően két válogatáslemezzel csillapították a rajongók éhségét, de a turnék koncertjei továbbra is teltház előtt zajlanak. A 2003-as, négylemezes Chrome, Smoke & BBQ a London Records és a Warner gyárából kikerült anyagok gyűjteménye, míg a 2004-ben megjelent Rancho Texicano két lemezre sűrítette minden idők legjobb ZZ Top-számait.

Ez az év más szempontból is jelentős a zenekar életében, hiszen ekkor kerültek be a Rock and Roll Hall of Fame-be, olyan halhatatlanokhoz csatlakozva, mint Elvis Presley, James Brown vagy Ray Charles.

Rajongóknak szintén kötelező darab a 2008-as The Eliminator Collector's Edition, mely a bombasiker Eliminator megjelenésének huszonötödik évfordulóját ünnepli hét bónusztrackkel, eddig meg nem jelent ’83-as koncertfelvételekkel, videoklipekkel és televíziós fellépésekkel.

Az idén megjelenő album negyvenévnyi tapasztalatot felhalmozva visszalép a hetvenes évek ZZ Top-hangzásához, ám a frissességre garancia a 2009-es turnéjával Amerikát és Európát is behálózó blues-rocktrió hihetetlen lendülete, amely október 15-én a Papp László Budapest Sportarénát is megperdíti majd.