bezár
 

zene

2023. 09. 08.
Háromnapos jazzfesztivált rendeznek Salgótarjánban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Háromnapos jazzfesztivált rendeznek Salgótarjánban A Cotton Club Singers showja nyitja idén Salgótarján jazzfesztiválját, a Jazz Stationt - tájékoztatták az MTI-t a szervezők.

Pénteken este 18 óra 30 perckor az Erkel Ferenc Vegyeskar és Szécsény Város Gyermekkórusának Gospel Kids című rövid koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők, majd a Cotton Club Singers mutatja be Abba Jazz Show című produkcióját a József Attila Művelődési Központ színháztermében.

prae.hu

A formáció 17 év után lép újra színpadra Salgótarjánban; mostani előadásuk különlegességét az adja, hogy az együttes mind az öt tagja jelen lesz, és idén most lépnek fel együtt utoljára - közölték a szevezők.

A Jazz STation programjai szombaton 16 órától a Fő téren folytatódnak, ahol megidézik majd a jazz szülőhazáját, Amerikát. A gyerekeket jazzsarok várja.

17 órától Németh Anna és a Singing Girls & Jazz Boys, 18 órától a FivLive Acappella együttes, majd 19 óra 30 perctől az Ed Philips and the Memphis Patrol lép színpadra.

A háromnapos Jazz STation vasárnap 11 órától a Pécsi Gospel Kórus koncertjével zárul az Acélgyári úti Szent József Templomban.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

Adam Elliot: Egy csiga emlékiratai
A Kortárs novemberi számának bemutatójáról
A Mesautó a Veres1 Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés