színház
A tizenkettedik alkalommal megvalósuló eseményen a Madách téren felállított nagy- és kisszínpadon, a színház nagyszínpadán, valamint a Stúdióban szerveznek programokat.
Délelőtt Hámori Gabriella várja a mozogni vágyókat a Madách térre leterített gyepen egy jógaórára - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, napközben a Piros Kakaó Játszóház idén a Petőfi-emlékévhez kapcsolódó kézműves foglalkozással és drámajátékkal várja a gyerekeket. A résztvevők Petőfi-versekből ékszereket, kulcstartókat, kitűzőket, kabalákat készíthetnek, a drámás foglalkozáson pedig egy közös előadás kitalálására és eljátszására hívják az érdeklődőket.
Az idén a Budapest Jazz Orchestra adja a kezdőkoncertet a Madách téri nagyszínpadon. Az együttes Gershwin születésének 125. évfordulója alkalmából a zeneszerző jelentős műveivel, köztük a Rhapsody in Blue-val lép fel 16 órakor a rendezvényen. A zenekart a koncerten Urbán Orsi dzsesszénekesnő és Révész Richárd dzsesszzongorista egészíti ki.
Este hat órától a Lóci játszik ad koncertet. Csorba Lóci hattagú zenekara az elmúlt években szinte az összes hazai fesztivál és klub színpadán fellépett. Az Örkény Kertre kivételes, akusztikus hangszereléssel érkezik az együttes.
Az este záróprogramja az Örkény Esztrád, a társulati tagok és a meghívott, többek között meglepetésvendég zenészek koncertje. A társulatból mindenki, aki szeret énekelni egyik kedvenc dalát elénekelheti szólóban, vagy duó formájában. A 20 órakor kezdődő programban a társulat színészei közül pár kivétellel mindenki részt vesz, az előadás különlegességét többek között az adja, hogy csak ezen az estén látható, nem szokták megismételni.
A kisszínpadon 15 órától az Elysians, Horváth Ákos (handpan) és Kákonyi Árpád (zongora) formációja, 17 órától Rohmann Ditta szóló csellókoncertje hallható. Mint a közleményben kiemelik, a komolyzene fontos eleme az Örkény Kertnek: Ligeti György születésének századik évfordulója előtt tisztelegve Rohmann Dittát kérték fel, hogy cselló szóló szonáták előadásával hozza közelebb a közönséghez Ligeti dallamait. A koncerten emellett Johann Sebastian Bach C-dúr szvitje és Pablo Casals Madarak éneke című műve hallható.
A fellépők között egy új, saját formációnak is teret adnak: A Műszak meg a Többiek zenekar a színház világosítótárának tagja, Petrik György által szerzett dalokat adja elő. A formációt Zsigmond Emőke, Petrik György, Almási Tamás és Kákonyi Árpád alkotják. A zenekar 19 órakor lép fel a kisszínpadon.
A gyerekprogram 14 órakor egy benti programmal is kiegészül, a színház nagyszínpadán Für Anikó és Mácsai Pál olvassa fel Kormos István meséjét, a Vackort, Egervári Mátyás cimbalomjátékának kíséretében.
Jelmez nélkül címmel Kadarkai Endre Kerekes Évával, majd Zsigmond Emőkével beszélget délután. A portréinterjúk nemcsak a riporter kérdéseiből állnak, a társulat férfi tagjait is felkérték, hogy egy-egy kérdéssel vegyenek részt a beszélgetés alakításában.
Babits Mihály elbeszélő költeménye, a Jónás könyve, amelyet Csuja Imre előadásában hallgathat meg a közönség, már hagyomány az Örkény Kerten: minden évben teltházas a nézőtér - emelik ki a közleményben.
A Stúdióban 15 órától Mindentudás: Bíró Kriszta az elfeledett nőkről címmel szerveznek programot. A Stúdió előcsarnokában 16 órától a Dal Csak Neked című program várja a bérletet váltó nézőket. A közönség egy-egy tagja számára Máthé Zsolt és Herczeg Tamás duója ad elő egy dalt köszönetképpen, hogy támogatták vásárlásukkal a színházat.
Az Örkény Kerten szendvicsvásárt szerveznek, a befolyt összeget idén az Örkény Színházban szervezett FreeSZFE Fesztivál kapja.