Pándi Marianne 1924. augusztus 30-án született Budapesten. Tanulmányait 1946 és 1956 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora- és zenetudományi szakán végezte Kósa György, Ungár Imre és Szabolcsi Bence növendékeként. 1958-tól 1987-ig az Országos Filharmónia Műsorfüzetének, 1969 és 1984 között a Hungarian Music News-nak a felelős szerkesztője volt. 1976-tól a Magyar Nemzet, később az Új Magyarország zenekritikusaként dolgozott. Számos magyar és idegen nyelvű cikk és tanulmány, tudományos és ismeretterjesztő szakkönyv szerzője, a Péterfi István-emlékplakett kitüntetettje, Aranytollas újságíró.

A család által az MTI-hez eljuttatott nekrológ felidézi, hogy Pándi Marianne szerkesztői és kritikusi munkásságát jelentős monográfiák írása és fordítása kísérte. Könyveinek sorát 1960-ban Az olasz zene története nyitotta meg, majd ezt az irányt folytatta a Gondolat Kiadó sorozatában megjelenő kis Monteverdi-kötet, később egy Ravel-biográfia. 1967-ben jelent meg a 19. századra visszatekintő Száz esztendő zenekritikája című dokumentumgyűjteménye, melyet 2001-ben Hangászati mulatságok címmel adott ki újra a Mágus kiadó.

Érdeklődését a 20. századi orosz zene iránt három, angol nyelven megjelent munka fordítása mutatja: Robert Craft Stravinskyval folytatott Beszélgetései, Sosztakovics Testamentum című emlékiratai és egy Prokofjev-életrajz, amely New Yorkban jelent meg a hatvanas években, Egy szovjet tragédia címmel.

Népszerűségét Pándi Marianne mindenekelőtt négykötetes Hangversenykalauzával vívta ki, melynek kötetei 1972-től kezdve jelentek meg, legújabb kiadása 2005-ben látott napvilágot.