bezár
 

film

2023. 08. 08.
Animációs filmben elevenednek meg a bankjegyek figurái a forint 77. évfordulója alkalmából
Kőszegi Tamás és a Mimicry Animációs Stúdiójának a rövidfilmje szabadon megtekinthető
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
1946. augusztus 1-jén vezették be hivatalosan a máig érvényes magyar bankjegyet, a forintot. Persze a forint rengeteg változáson, sőt két komolyabb rendszerváltáson is átesett az évtizedek során. A papírpénzeken pedig érdekes figurák és jelenetek szerepelnek, melyeket Kőszegi Tamás rendező és csapata egy animációs rövidfilmben „keltettek életre” az évforduló alkalmából.

A magyar forint már velünk van egy ideje. A második világháborút követően hatalmas infláció volt, a Horthy-korszak pénzneme, a pengő gyakorlatilag értéktelenné vált, még olyan jelenetkép is ránk maradt, amelyen az utcán söprik össze a szétszórt papírpénzeket. Az akkoriban a megszálló szovjetek hathatós támogatásának köszönhetően feltörekvő Kommunista Párt állt elő 1946 májusában egy stabilizációs tervvel, majd az ipari és mezőgazdasági helyreállításokat követően 1946. augusztus 1-jén hivatalosan is bevezették a forintot, amelyet a Magyar Nemzeti Bank visszakapott aranykészlete fedezett. A forint rengeteget változott az évtizedek során, főleg, hogy két nagyobb rendszerváltást (1956 és 1989) is megért. A 77. évforduló alkalmából ebbe a változásba enged betekintést Kőszegi Tamás rendező és a Mimicry Animációs Stúdió különleges rövidfilmje, A forint arcai. Kőszegi műve alább megtekinthető.

prae.hu

A forint arcai kreatív, egyedi ötletet megvalósító alkotás, amelyben a bankjegyeken látható képek kelnek életre. Ezekkel általában nem is foglalkozunk, mert annyira triviális a fizetőeszköz, amely jellemzően gyorsan cserél gazdát, sőt manapság már lehet, hogy nincs is nálunk készpénz, mert a legtöbb vásárlást vagy tranzakciót meg lehet oldani bankkártyával. A forint arcai viszont tökéletesen ellátja a feladatot, amelyet általában a művészet és az animációs forma az alkotókra ró: ráirányítja a figyelmet a triviálisnak vett dolgokra, hogy a prózait széppé, az élettelen tárgyakat pedig élővé és emberivé változtassa. Kőszegi és alkotótársai műve nemcsak a bankjegyek történetébe, hanem a magyar történelembe is betekintést nyújt a különféle címleteken látható kis képek animált változatai segítségével, így ebben a bő egy percben csaták, szerelem és politikai intrikák (például az esztergomi összeesküvés) is várnak a nézőre.

A forint arcai

A film (egyik) ötletgazdája és rendezője Kőszegi Tamás, aki néhány évvel ezelőtt a díjnyertes A Másolóval hívta fel magára a figyelmet: ez is különleges alkotás, amelynek jeleneteit egy módosított, személyre szabott fénymásolóval rögzítették. A stáb további tagjai: Török Zita (dramaturg), Csontos Péter (zene), Péntek Ágnes Teodóra, Földeák Laura, Kállai Kamilla és Gaál Lilly Odett (animáció). Mivel az alkotók hosszú éveken keresztül kutattak a témában, több száz bankjegyet vizsgáltak meg a világ minden tájáról, így A forint arcai még csak bevezető egy nagyobb volumenű projekthez, amelynek keretében más országok pénznemeit is hasonlóképp animálja a Mimicry stúdió.

Ha valakit bővebben érdekel, hogyan készült az animációs film, akkor a Mimicry hivatalos oldalán olvashat erről részletesen.

A cikkhez felhasznált képeket az alkotók bocsátották a rendelkezésünkre

nyomtat

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Oksana Karpovych: Lehallgatva című filmje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Till Attila: És mi van Tomival?

Más művészeti ágakról

Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról
Schein Gábor Apa átváltozott című könyvéről (Pagony, 2024, Budapest)
Prae Kiadói nap Pécsett


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés