zene
![Pénteken kezdődik a Kapolcska Fesztivál](data/_cache/2023-06-30/294205791_475273071264799_392752473797125475_n_43333_220x220.jpg)
A szervezők MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint az Eger-víz Napot is magába foglaló, 26 eseményből álló rendezvénysorozat a helyi értékeket és alkotókat mutatja be a kapolcsi múzeumokban és közösségi terekben.
A tájékoztató szerint a kisfesztivál pénteken este Juhász Réka és zenekarának fellépésével kezdődik, majd fél nyolctól a Kővágóörsi Faluszínház előadása lesz látható.
Szombaton 18 órakor, az Eger-víz Nap keretén belül a Malomszigeten fellép a Duna Szimfonikus Zenekar Szennai Kálmán vezényletével. Műsorukon Händel-, Smetana-, Strauss- és Csajkovszkij-művek hallhatók, ezt követően pedig a Falumalom-Pajtában moldvai táncházat tart a Rézeleje zenekar.
Vasárnap 14 órakor a katolikus templomban Szirtes Edina Mókus és barátai lépnek fel.
Mint írják, az egész napos programokon sakk, társasjátékok, kézműves foglalkozások, látványőrlések, kovácsműhely-látogatások és HÍD-Tájművészeti Ösvény kirándulások várják a fiatalokat és a családokat.