színház
A Budapest Bábszínház 73 éves múltjának köszönhetően képzőművészetileg is értékes bábarchívummal rendelkezik, ebből a mintegy huszonkétezer bábból álló gyűjteményből válogatott a két kurátor, Palya Gábor Dávid és Végvári Viktória. A kiállítás egyfajta történeti áttekintésre is vállalkozik, bemutatva a különböző korszakok bábjait és tervezőit, valamint az egyes korosztályok számára készülő bábok változatosságát.
A tárlaton az is kiderül, hogy a háttérben milyen sokféle szakma képviselői működnek együtt egy előadás megszületésében, így a kellékesek, a díszítők, a világosítók, a hangosítók, az öltöztetők, a sminkesek, a fodrászok, a műhelyek, valamint a szervezők munkájába is bepillanthatnak az érdeklődők.
A szervezők múzeumpedagógiai foglalkozásokkal is készülnek három korcsoportban iskolai osztályok számára, valamint a kiállítótér történetében először, most az óvodásokat is várják interaktív foglalkozással.
A kiállítás május 27-ig látogatható a Deák17 Galériában.
Képek forrása: A Budapest Bábszínház hivatalos Facebook-oldala.