A Kyodo japán hírügynökség által ismertetett közlemény szerint az író március 3-án hunyt el végelgyengülésben, a temetést a család már meg is tartotta, későbbre azonban terveznek egy nyilvános gyászszertartást.

Óe Kenzaburo 1994-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, másodikként a japán szerzők közül.

A II. világháború utáni időszak egyik legünnepeltebb japán írójának számító szerző annak idején küzdött Japán pacifista alkotmányáért, a fukusimai atomerőmű földrengés és szökőár okozta 2011-es katasztrófája után pedig a japán atomerőművek bezárásáért kampányolt.

Óe Kenzaburo ősi szamuráj családban született Shikoku szigetén, az erdők övezte Ose faluban 1935-ben. Nagyanyja az egyik legismertebb helyi mesemondó asszony volt, és ennek köszönhetően Óe a világ keletkezéséről, a japán nép sorsának alakulásáról szóló csodás történetek, legendák körében nőtt fel. Ez a csodavilág gyökeres ellentétben állt az iskolában kapott hagyományos nacionalista-militarista neveléssel. A középiskola után a tokiói egyetem francia szakán folytatta tanulmányait, 1959-ben végzősként Jean-Paul Sartre-ról írta szakdolgozatát.

Még egyetemistaként kezdett írással foglalkozni a kortárs francia és amerikai irodalom hatására. Első írói sikere Mint egy állatot című elbeszélése volt, amelyért 1958-ban megkapta a fiatal szerzőknek megítélhető legrangosabb elismerést, az Akutagava-díjat. Még ugyanebben az évben megjelent első regénye is (Rügytépés, bárányvadászat), amelyben felidézte, hogyan dúlta fel a háború a vidéki fiatalság életét. Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején több erősen egzisztencialista hatást mutató regényt írt.

A hatvanas évek elején Norman Mailer hatása alá került, aki szerint a huszadik század irodalmának már csak a szex, a nemiség maradt mint megíratlan téma. E felfogás jegyében fogant A szexuális ember és a Magánélmények című regénye. 1960-ban megnősült, három gyermeke közül az 1963-ban született Hikari agykárosodással jött a világra. A szülők ettől kezdve szinte minden idejüket fiuk nevelésének szentelték, aki páratlan zenei tehetségének és a fejlesztésére fordított energiának köszönhetően napjaink egyik legismertebb japán zeneszerzője lett. Az ő nevelésével kapcsolatos apró sikerek ihlették Kenzaburo A Healing Family (Egy gyógyító család) című könyvét, amely 1996-ban jelent meg.

Hikari születése Kenzaburo életében és munkásságában is fordulópontot jelentett. Addig a politikai, társadalmi kérdések álltak műveinek középpontjában, ezután magánéletének problémái kerültek fókuszba. Jelentősek a szülőföld rejtelmes-varázslatos mitológiájának és a modern civilizáció goromba tényeinek kettős terepén játszódó szimbolikus történetei, mint a Hangtalan kiáltás és a Futball-lázadás - ez utóbbiért ítélték neki oda 1994-ben a Nobel-díjat.

Az író a kilencvenes évektől a miszticizmus felé hajlott, az élet és a halál, a megváltás alapvető kérdéseit vizsgálta számos, egyre inkább formabontó regényében és esszéjében. Ugyanakkor a japán történelem vitatott kérdéseivel is foglalkozott műveiben, bár ezt sokan nem nézték jó szemmel. 2005-ben két nyugalmazott tiszt beperelte az Okinavai jegyzetek című művéért, amelyben Kenzaburo a császári hadsereget tette felelőssé azért a tömeges öngyilkosságért, amelyet Okinava és a közeli szigetek lakói követtek el 1945 márciusában, közvetlenül az amerikai csapatok partraszállása előtt. Az évekig húzódó per végén a bíróság kimondta, hogy az író bizonyított dolgokat írt le a könyvében, és nem sértette meg hazáját a leírtakkal.

Kenzaburo aktívan részt vesz az atomenergia elleni kampányban is, a 2011. márciusi fukusimai atombaleset után az akkori miniszterelnöknek írt üzenetében a nukleáris energia felhasználása ellen emelte fel szavát. 2012 júliusában egyik szervezője volt annak a hatalmas tüntetésnek, amelyet az atomipar újraélesztése ellen tartottak Tokió belvárosában.

Óe Kenzaburo műveit mintegy harminc nyelvre fordították le, magyarul néhány novellája és a Futball-lázadás című regénye olvasható. Az író 1997-ben egy konferencia díszvendégeként Magyarországon is járt, és akkor elmondta, hogy gyermekkorában, a II. világháború idején édesanyja magyar népmeséket olvasott fel neki.