zene
Az album középpontjában – címéhez híven – az idő fogalma áll: nem csupán a (jazz)zene időbeli, azaz ritmikai meghatározottságáról van itt szó, hanem a két zenész életének jelenlegi szakaszáról, amennyiben éppen köztes helyet foglalnak el a jazz-zenészek különböző generációinak szintjén. Idősebb mestereik még aktívan alkotnak, míg a náluk fiatalabb művészek, akiket ők inspirálnak, már szintén merészen hallatják hangjukat.
A két zenész pályafutásában a Müpa is fontos szerepet tölt be: Harcsa Veronika itt lépett fel először kvartettjével 2008-ban a Jazz Showcase keretében, míg Gyémánt Bálint a Transform Quintet tagjaként mutatkozott be nem sokkal ezután. 2011-ben, erőiket egyesítve, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben adtak koncertet.
A belga Nicolas Thys bőgőssel és Antoine Pierre dobossal alkotott kvartett először 2019-ben mutatkozott be a Müpa színpadán, Shapeshifter című lemezük bemutatója alkalmából.
Ezúttal a jazz-zenészek mindhárom említett nemzedéke képviselteti magát: az idősebbek közül Dresch Mihály és László Attila működik közre, míg a fiatalság nevében Nagy Emma és Cseh Péter lép színpadra. A közös zenélés áramlatában talán az idő is új értelmet nyer.
Fotó: mupa.hu