zene
A mai globalizált világban több szakmában is mindennapos dolog az utazás. A zenészek életében egyértelműen a mindennapok szerves részét képezi – sőt, így volt ez már a barokk korban is. Johann Sebastian Bach kortársaihoz képest (ha pl. Georg Friedrich Händelhez hasonlítjuk) viszonylag keveset utazott, sőt, élete egészében nem járt német nyelvterületen kívül. Mégis, csillapíthatatlan tudásvágyának köszönhetően mesterien sajátította el az akkori Európában uralkodó olasz és francia zenei stílus legfontosabb elemeit. A kor gyakorlatához híven úgy tanult, hogy kottákat másolt – például Antonio Vivaldi darabjait, amelyekből billentyűs átiratokat készített. Ezzel az emulációs folyamattal bővítette lehengerlő kompozíciós eszköztárát és sajátította el az olasz zenei nyelvet anélkül, hogy valaha betette volna a lábát az akkori Itáliába.
A koncerten Bach művei mellett az olasz barokk megkerülhetetlen szerzői, Antonio Vivaldi és Arcangelo Corelli darabjai is megszólalnak.
Cecilia Bernardini, Baranyay Piroska és Fábri Flóra hármasa egyébként maga is vérbeli európai formáció: Cecilia Hollandiából, Flóra Németországból érkezik ebből az alkalomból Budapestre – és csatlakozik a szintén Európa-szerte otthonosan mozgó Baranyay Piroska.
A koncertre a belépés díjtalan. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.
A kép forrása: bmc.hu