zene
Október 2-án lesz a magyarországi bemutatója Gustav Mahler A panaszos dal című műve háromtételes eredeti változatának - írták. A zenekar a Gaudeamus-bérlet keretében 1958 óta évente 4 alkalommal ad koncertet a Zeneakadémián, előadásuk a középiskolás diákokat szólítja meg. 2013 óta körülbelül 16 ezer fő látogatta a hangversenyeket.
A közlemény szerint a sorozat szerkesztésekor fontos szempont, hogy a hangversenyek témái érintsék a középiskolai tanulmányok anyagát, kapcsolódjanak az irodalom, történelem, művészettörténet érettségi témaköreihez. Idén többek között Lajtha László 1950-ben írt miséjét, valamint Dubrovay László négy Petőfi dalciklusát mutatják be. A Téli bérlet előadásainak a Pesti Vigadó Díszterme ad otthont. A tavaszig tartó, négyalkalmas sorozat decemberben ünnepváró előadásokkal várja a közönségét.
Beszámoltak arról is, hogy a Felfedezőúton sorozatban legutóbb a Magyar Dráma Napja kapcsán kortárs balettet, filmvetítést, kortárs operarészletet is felvonultató 50 perces összművészeti előadást tekinthettek meg a XV. és a XVI. kerületi iskolák diákjai térítésmentesen. A közlemény szerint a gyermekes családokat megszólító Pastorale hangversenysorozat tavasszal négy hétvégén szombaton és vasárnap invitálja közös kulturális időtöltésre az érdeklődőket. A sorozatban rendszerint egy operát, valamint egy tájegység népzenéjét, néptáncait mutatják be. Ezek mellett rendszeresen épül előadás egy zenekari hangszer köré, vagy kiemelt zeneszerző, évforduló tematikájára. A sorozatot a Pesti Vigadó Dísztermében láthatja a közönség.
Fotó: www.szentistvanfilharmonikusok.hu