bezár
 

zene

2022. 09. 28.
Világpremier és jubileumi koncert a Müpa új téli programjai közt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Világpremier és jubileumi koncert a Müpa új téli programjai közt A Sebő-együttes jubileumi koncertje és a Söndörgő új lemezének világpremierje is várja a közönséget a budapesti Müpában a téli időszakban.

Az idén 75 éves Sebő Ferenc 1969-ben kezdte zenei pályáját, a Sebő-együttest 1972-ben indította útjára. Pályafutásuk kezdetének 50. évfordulóját jubileumi koncerttel ünnepli az együttes meghívott vendégeivel, mások mellett Sebestyén Mártával, Gryllus Dániellel és Jordán Tamással - közölte a Müpa kedden az MTI-vel. 

prae.hu

Világpremierre készül a Söndörgő, legújabb lemezük anyagát Chris Potter dzsesszszaxofonossal áprilisban rögzítették. Az együttes megszokott hangzásától eltérő szerzeményeit a Müpa közönsége hallhatja először élőben. A hatvanas évekbeli magyar beatzenét az alternatív rock ütemeivel vegyítő Carson Coma a Budapest Orchestra Project fúvószenekar tagjaival lép fel. Venezuelától Kubáig, Latin-Amerika szinte minden szeglete képviselteti majd magát a Los Orangutanes koncertjén, amelyen a zenekartól megszokott cumbia mellett a latin zene számos formája is teret kap majd. A Jazzműhely következő koncertjén Kaltenecker Zsolt és Markó Ádám dzsesszduója hallható, a fellépésen az áprilisban megjelent, Space Junk című lemezük anyaga hangzik el. Harmadik kiadásánál tart a nagy magyar daloskönyv, vagyis a The Great Hungarian Songbook. Behumi Dóri és Pál Dénes tolmácsolásában a 20. század magyar dalkincsei modernebb hangszerelésben hangzanak el. Visszatér számos, az elmúlt években a Müpában debütált táncprodukció. Ismét látható lesz a FrenÁk Társulat tavasszal bemutatott Secret Off_Man című darabja, újra műsoron lesz a Győri Balett GisL produkciója, a Duna Művészegyüttes a Mezőség szépséges tájaira röpíti a nézőket. Újra látható a Fesztivál Színházban a Recirquel ember és anyaföld kapcsolatát fókuszba állító My Land című előadása is. Újabb fejezetéhez érkezik a Müpa filmklubja, amelyben a nézők Réz András vezetésével Federico Fellini rendezői univerzumában kalandozhatnak majd. A Literárium sorozat soron következő előadásán a József Attila-díjas Solymosi Bálint költői-írói alkotásaiba nyerhet betekintést a közönség. 

Az új előadásokra elsőként a Müpa+ hűségprogram tagjai vásárolhatnak jegyet: platina szinten szerda 10 órától, arany szinten 14 órától, ezüst szinten csütörtök 10 órától kezdődik az elővásárlási időszak. A hűségprogram alapszintjén lévő tagok és a nagyközönség csütörtök 14 órától válthat jegyet az új előadásokra a Müpa jegypénztáraiban és online.

Fotó: www.mupa.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

Révész György: Éjfélkor
avagy a 100 éve született, „ornitológus” Váci Mihályról
Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról
art&design

Borsos Lőrinc Neo Inertia című kiállítása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés