bezár
 

zene

2022. 09. 28.
Elhunyt Ipacs László, a VHK alapító tagja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Ipacs László, a VHK alapító tagja Elhunyt Ipacs László, a Vágtázó Halottkémek (VHK) egykori alapítója, dobosa. A zenész kedden hajnalban 65 évesen halt meg, a hírt lánya, Emese tudatta a Facebookon. A temetésről később intézkednek.

A Grandpierre Atilla által vezetett, első aktív időszakában 1976-tól 2001-ig létezett (majd 2009-ban újjáalakult) VHK sámánpunkot vagy mágikus népzenét játszott. A csapat legelső felállásában Grandpierre Attila (ének), Czakó Sándor (gitár), Ipacs László (dob), Pócs Tamás (basszusgitár) és Molnár György (szólógitár) játszott. A VHK zenéje számos későbbi hazai és külföldi előadóra volt hatással, köztük olyan világsztárokra, mint Jello Biafra (Dead Kennedys).

prae.hu

A VHK addig soha nem látott és hallott, ősi zeneértelmezésen nyugvó ösztönös zenét játszott, amelyet a csillagászként is ismertté váló Grandpierre Attila sámánisztikus éneke kísért. 1987-től rendszeresen felléptek Nyugat-Európában, többek között a Henry Rollins Banddel is. Míg idehaza sokáig nem lehetett lemezük, albumaikat külföldön a német Sonic Boom, az amerikai Alternative Tentacles és a Neurot Recordings adta ki. 1983-ban Bódy Gábor velük készítette el kultikus filmjét, a Kutya éji dalát.

Ipacs László a VHK első aktív időszakának végéig, a 2001-es feloszlásig dobolt a VHK-ban, összesen nyolc lemezen. A Vágtázó Halottkémek korábbi meghatározó tagjai közül az üstdobos Balatoni Boli Endre 2012-ben, Németh László Fritz gitáros 2016-ban hunyt el.

Az ETA vendégeként Ipacs 2018 novemberében színpadra lépett a punkcsapat koncertjén az Óbudai Kulturális Központban.

Kép forrása: www.wikipedia.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje

Más művészeti ágakról

Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött gyerekversei
Tudósítás a „Szaporodnak a jelek” című Esterházy-konferencia második napjáról
Parasztopera az SZFE-n
gyerek

Jubileumi kiállítás a Deák17-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés