bezár
 

zene

2022. 08. 25.
Beck Zoltán vezetésével ismét Zenélő Egyetem kurzus indul a Pécsi Tudományegyetemen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Beck Zoltán vezetésével ismét Zenélő Egyetem kurzus indul a Pécsi Tudományegyetemen Egyebek mellett a zenészek egymás közötti és a publikum irányába zajló kommunikációját is vizsgálják tudományos alaposággal a Pécsi Tudományegyetemen a (PTE) Zenélő Egyetem (ZEN) programjának kurzusán az őszi szemeszterben.

A baranyai felsőoktatási intézmény közleményében felidézték: a már több mint tíz esztendeje működő komplex program az eddigiekben is a populáris zenei kultúra sokféle elemét emelte be az egyetemi-tudományos térbe. Ezúttal a PTE korábbi hallgatói, így Baksa Péter nagybőgő művész, Csurgai Zoltán hangmérnök, Guld Ádám kutató, Marton Zsanett produkciós szakember, Tóth Barbara könnyűzenei menedzser, Végh Enikő HR vezető tartanak kurzusokat, amelyeken az intézmény hallgatói vehetnek részt. A kommünikében Beck Zoltánt, az egyetem bölcsészettudományi karának adjunktusát, a 30Y zenekar frontemberét, a ZEN vezetőjét idézve közölték: a 2022-es őszi ZEN-szemeszter "a kommunikáció témakörére fókuszál".

prae.hu

A kurzus olyan kérdésekre igyekszik választ találni, mint hogy hogyan tudjuk megszólítani egymást a társadalomban, hogyan lehetünk képesek létrehozni olyan zenei hangot, ami kész a dialógusra, hogyan tudják a zenészek megszólítani egymást, és hogyan folyhat valós kommunikáció a zenei szakma, a zenészek és a közönség között - sorolta a könnyűzenész, hozzáfűzve: mindennek tudományos értelmezési kereteivel éppúgy foglalkoznak, mint ezek hétköznapi gyakorlatával. A kommünikében felhívták a figyelmet arra, hogy a ZEN minden kurzusa szabadon látogatható, arra a hallgatók bármelyik karról, szakról jelentkezhetnek. A programról további részletek a zen.pte.hu oldalon olvashatók.

A kép forrása: zen.pte.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről

Más művészeti ágakról

art&design

az avantgárd lövészárkában
Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött gyerekversei
Adam Elliot: Egy csiga emlékiratai
art&design

Borsos Lőrinc Neo Inertia című kiállítása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés