Az első hasonló tárgyakat a Mexikóban térítő domonkos szerzetesek 1533-ban hozták Európába, s VII. Kelemen pápának átnyújtva azt próbálták bizonyítani, hogy a spanyolok által meghódított mexikói indiánok fejlett kézművességgel rendelkező, értelemmel bíró emberi lények. Az egyháziak által Itáliába hozott gyűjtemények különböző magángyűjteményekből végül olyan múzeumok féltett kincsei lettek, mint a londoni British Museum, a bécsi Weltmuseum vagy a római Museo Pigorini. A 19. század végétől újabb darabok kezdtek feltünedezni. Ilyen leletek utolsó hullámából származik az a különleges műtárgy, melyhez a Néprajzi Múzeum az 1973-1980 között zajló műtárgycsere akció folyamán jutott.

A tárgy kevés információval érkezett, származási körülményei nem voltak tisztázottak. A következő adat került a múzeum leltárkönyvébe: mozaikmaszk, Mexikó, mixtec, anyaga: fa, türkiz, kagyló. A Néprajzi Múzeum muzeológusa, Gyarmati János ezért tartotta fontosnak, hogy különféle természettudományos vizsgálatokat végezzenek el a tárgyon, illetve muzeológiai kutatásokat folytassanak annak érdekében, hogy kiderítsék az eredetiségét, megismerjék a hozzá felhasznált nyersanyagokat, többet megtudjanak származási helyéről, kulturális kontextusáról, valamint arról, hogy hogy milyen leletegyüttes részét képezhette.

1973 és 1980 között a Néprajzi Múzeum tehát cseresorozatot bonyolított le két külföldi műkereskedővel, mivel a szocialista korszakban, nyugati valuta hiányában azonban szóba sem jöhetett műkincspiacon történő vásárlás. A múzeum több kelet-német etnológiai múzeumhoz hasonlóan nagy és piacképes óceániai gyűjteménnyel rendelkezett – 19. századi, dokumentált óceániai tárgyak akkoriban már korlátozottan voltak forgalomban. A csere során összesen 244, afrikai, amerikai, indonéziai és óceániai tárgyért a múzeum 137 óceániai, indonéziai és ázsiai tárgyat adott cserébe. A múzeumba érkezett tárgyak között volt 1973-ban a Mexikóból származó mozaikborítású maszk is, ami akkoriban már igazi ritkaságnak számított.

Az archaeometriai vizsgálatokat az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Energiatudományi Központjában és a Természettudományi Kutatóközpontjában, a debreceni ATOMKI Örökségtudományi Laboratóriumában, az ELTE Litoszféra Fluidum Kutató Laboratóriumában, a MNM Országos Restaurátor és Restaurátorképző Központjában, a hamburgi Thünen-Institut für Holzforschungban és a poznani Radiokarbon Laboratóriumban valamint a Leiden University Régészettudományi Intézetében végezték.

A vizsgálatok eredményeként kiderült, hogy a maszk a 15–16. század fordulóján, Mexikóban is őshonos égerfából készült, és a hasonló maszkokkal megegyező módon fenyőgyantával rögzítették rá a mozaikborítást. Ezzel egyértelműen bizonyítást nyert, hogy eredeti, azték kori tárgyról van. A maszkot borító különféle berakások kémiai összetétele és a szinezékek anyagának vizsgálata céljából roncsolásmentes kézi és laboratóriumi XRF és Raman méréseket végeztek a tárgy több mint 40 pontján, valamint nagy felbontású pásztázó elektronmikroszkóp (3D digital microscope, SEM) felvételek készültek. Ezek a vizsgálatok egyértelműen azt bizonyították, hogy a maszkot borító valamennyi megvizsgált zöld–kékeszöld szemcse türkizből készült, és azok magas cink és csekély vas tartalma rokonságot mutat az Azték Birodalom fővárosában feltárt főtemplom, az ún. Templo Mayor türkizleleteivel.

A türkizberakásokat szegélyező világos színű lemezekből álló borítás három különböző anyagból áll, amit a kémiai vizsgálatok is megerősítettek: a gyöngyházfényű fehér-világosszürke lemezek alabástromnak, a porózus tojáshéj színű lemezek pedig agyagkőnek bizonyultak. A sima világossárga lemezek anyagát nem lehetett bizonyossággal meghatározni, az anyag Raman-spektruma a fehér agyag-agyagkőben (kaolinban) előforduló anatáz jelenlétét mutatja. A vörösre színezett területek környezetüknél magasabb (esetenként tízszer akkora) vastartalma arra utalt, hogy színezőanyagként vasban gazdag földfestéket használtak. A feketére festett szemöldökök jelentős kálium, kalcium és kén tartalma hamu vagy faszén tartalmú színező anyagra utal.

Ezekkel a vizsgálatokkal párhuzamosan zajlott a maszk muzeológiai és kulturális összefüggéseinek kutatása. Ennek során kiderült, hogy a Néprajzi Múzeummal cserét folytató két műkereskedő két nagyon hasonló leletegyüttest adott el belga, német és amerikai múzeumoknak nagyjából ugyanazokban az években. Ezek, a budapestihez hasonló, de sokkal gyengébb minőségű maszkok mellett egy sor olyan tárgyat, agyagedényeket, szőtteseket, szandálokat, szertartási viselethez tartozó, nádkeretre rögzíthető festett fakéreg tárgyakat, ékszereket, emberi maradványok, csomagolásra szolgáló gyékényfonatokat és köteleket tartalmaztak, amelyek alapján megállapítható volt, hogy a maszk olyan, isteneket vagy ősöket reprezentáló, gyógyítást szolgáló vagy temetkezési csomaghoz tartozhatott, amelyeket bábu formára alakítottak, majd száraz barlangokban rejtettek el.

A tárgyegyüttes funkciójának meghatározásában nagy segítséget jelentettek azok az azték kódexábrázolások, amelyek különféle, köztük temetési szertartásokat ábrázoltak. Az érintett múzeumokban fellelhető dokumentumokból az is kiderült, hogy a tárgyegyüttesek, így a Néprajzi Múzeum maszkja is a közép-mexikói Puebla és Oaxaca állam határán fekvő barlangokból származik, így az ott élő, magas kézműveskultúrájukról ismert misték mesterek alkotásának tekinthető, továbbá az ott az 1960-as években folyó ásatások során juthatott a műkereskedők kezére.