bezár
 

zene

2022. 05. 28.
Úton a nemzetközi hírnév felé
A Concerto Budapest 2022–2023-as évada
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Úton a nemzetközi hírnév felé Magyarország egyik vezető nagyzenekara bejelentette programját a 2022–2023-as szezonra. A művészeti vezető, Keller András olyan évadot komponált, amelyben az intuitív, egymásra reflektáló – szerzőkben, művekben és szólistákban gazdag – elemek a tudatos szerkesztéssel együtt érnek össze egy éven át tartó művé. Ennek nyitánya a júniusban induló angliai turné, ahol a zenekar az Egyesült Királyság legpatinásabb koncerttermeiben fog fellépni. Ősztől a nemzetközi zenei világ két meghatározó személyisége, Eötvös Péter és Mihail Pletnyov csatlakozik a zenekarhoz, az ő segítségükkel kerül megrendezésre a zenekar szerteágazó fesztiválmaratonja, valamint a Ligeti 100, amely a 2023-ban száz éve született Ligeti György előtt tiszteleg.

A május 25-én tartott sajtótájékoztatón Szabó Stein Imre kérdezte az évadról a Concerto Budapest főigazgatóját, Dr. Edvi Pétert, a zeneigazgatót, Keller Andrást, Eötvös Péter zeneszerzőt és karmestert, Takács-Nagy Gábor hegedűművészt, akit a karmesteri dobogón lehet majd látni, valamint a Zeneakadémia programigazgatóját, Csonka Andrást. 

prae.hu

A Concerto Budapest június 5–13. között nagyszabású turnén vesz részt a világhírű zongoraművész, Angela Hewitt részvételével, a legjelentősebb művészeket és zenekarokat képviselő IMG Artists szervezésében. A hat állomásból álló koncertsorozat a londoni Cadogan Hallban veszi kezdetét, és többek között a Birmingham Symphony Hall, valamint a manchesteri Bridgewater Hall után a világ egyik leghíresebb koncerttermében, az edinburgh-i Usher Hallban zárul. Keller András kiemelkedő jelentőségűnek tartja a turnét, amelyen Kodály, Mozart, Beethoven és Enescu művei mellett Bartók Concertója ötször fog elhangozni. Szabó Stein Imre dokumentumfilmet készít az angliai utazásról, a birminghami koncertet pedig élőben közvetíti a Bartók Rádió, így azt egyszerre élvezheti az angol és a magyar közönség. A turnéra a zenekar a május 27-én induló ingyenes Promenád koncertsorozattal melegít be, az öt hangverseny részletes programját itt lehet megtekinteni.

Két zenetörténeti legenda, Eötvös Péter és Mihail Pletnyov csatlakozik a Concerto Budapesthez. Eötvös Péter zeneszerző és karmester lesz a következő évadtól az együttes Első vendégkarmestere, aki szabad kezet kapott a műsor összeállításában. Olyan darabokat választott ki, amelyek nem szerepelnek az általános repertoárban. Mihail Pletnyov zongoraművész és karmester pedig az együttes Rezidens művészeként kapcsolódik be a zenekar munkájába. Fellép az évadban a magyar szólisták krémje is: Kelemen Barnabás, Perényi Miklós, Szűcs Máté, Várjon Dénes, Fejérvári Zoltán, Bogányi Gergely, Balázs János, Boldóczky Gábor, és kiváló énekesek: Kolonits Klára, Szutrély Katalin, Megyesi Schwartz Lúcia, Sebestyén Miklós. A karmesteri dobogón látható lesz Takács-Nagy Gábor, Vashegyi György, Bogányi Tibor, Kovács János és Héja Domonkos.

Folytatódnak a Keller András által megálmodott tematikus fesztiválok. Október 8–9-én a Magyar Kincsek Ünnepe, novemberben A Hallgatás Napja kétnapos kortárszenei fesztivál, december 3-án a Hallgassunk Schubertet! és március 5-én az immár hagyománnyá vált tavaszi Mozart-nap erőteljesen megmutatja a Concerto Budapest művészeinek értékteremtő misszióját. A zeneigazgató – aki azt vallja, hogy zenekara számára a legfontosabb az érvényes, hiteles előadás – művészi kihívásként tekint ezekre a rendkívüli teljesítményt igénylő tematikus fesztiválokra, amelyeket a zenekar nagy áldozatok árán valósít meg, hiszen messze túlmutatnak egy szimfonikus zenekar feladatain. Céljuk az érdeklődés felkeltése minél szélesebb körben a klasszikus kultúra iránt, valamint az országimázs minőségi képviselete. Nemzetközi viszonylatban egyedülálló, hogy az elmúlt évadban nézők százezrei követték a koncertsorozatok élő közvetítéseit Szabó Stein Imre filmes igényű rendezésében az interneten.

Mihail Pletnyov, Takács-Nagy Gábor és a Concerto Budapest

Az Évadnyitó koncertek keretében szeptember 23-án és 24-én a Zeneakadémián kétszer is elhangzik Mahler Titán szimfóniája, amelynek ősbemutatója Budapesten volt. Az egyik este Baráti Kristóf lép közönség elé Bartók II. hegedűversenyével, másnap Ránki Dezső Bach két zongoraversenyével.

A Magyar Kincsek Ünnepe október 8-án és 9-én, két napon át tart a Zeneakadémián. Olyan darabok hangoznak el Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Veress Sándor, Lajtha László és a 2023-ban nyolcvanadik születésnapját ünneplő Dubrovay László életművéből, amelyeket fontos jobban megismerni és újra felfedezni. A zenekar meghívására színpadra lép a Modern Art Orchestra, a Cantemus Vegyeskar, a Snétberger Központ zenészei és a Muzsikás együttes is.

Különleges programokat hoz Mihail Pletnyov, akit a Concerto Budapest rezidens művészeként öt alkalommal is köszönthet a hallgatóság a pódiumon karmesterként, máskor pedig zongoraművészként. Október 28-án Pletnyov először vezényli a zenekart a Zeneakadémián, ahol egyik kedvenc művét, Sosztakovics XV. szimfóniáját és Mozart Esz-dúr zongoraversenyét dirigálja, a szólista Berecz Mihály lesz.

Az előző évekhez hasonlóan folytatódik A Hallgatás Napja is, amelynek célja a jelen és a múlt összekötése a felcsendülő művek segítségével. Az eseményen olyan szemelvények kerülnek egymás mellé, amik között addig nem volt kapcsolat, így egyszerre képeznek hidat és szolgálnak új értelmezési lehetőségekkel. A kétnapossá bővült fesztiválon november 19-én és 20-án Keller András mellett Eötvös Péter vezényli a zenekar tagjait a BMC mellett az idén átadott Magyar Zene Házában. Az eseményt a tervek szerint immár harmadszor fogja a New York-i The Violin Channel saját platformjain közvetíteni a többszázezres nemzetközi közönség számára.

Két klasszikus komponistának is egynapos fesztivált szentel az együttes. A tavaszi Mozart-nap előtt, december 3-án Hallgassunk Schubertet! címmel négy koncertet hallgathatunk meg a Zeneakadémián a dalköltő műveiből. Az esti hangverseny különlegessége, hogy a dalokat Brahms, Berlioz, Britten és Max Reger zenekari átirataiban hallhatjuk a világhírű német szoprán énekesnő, Juliane Banse előadásában, aki visszatérő vendégművésze a zenekarnak. A Schubert-napon elhangzik a Pisztrángötös Maxim Rysanovval, aki a művet a Virtuózok című tehetségkutató műsorban feltűnt fiatal művészekkel adja elő. Baráti Kristóf először mutatkozik meg karmesterként és a híres VIII. Befejezetlen szimfóniát vezényli ugyanezen napon. 

Decemberben 20-án a Müpában a zenekar első karácsonyi koncertjén Csajkovszkij csodálatos b-moll zongoraversenyét játssza Mihail Pletnyov a Concerto Budapesttel. A dupla karácsonyi koncert második estéjén a Zeneakadémián Kelemen Barnabás adja elő a zenekarral Brahms D-dúr hegedűversenyét, és mindkét koncerten felhangzik Beethoven IX. szimfóniája Keller András vezényletével.

2023 februárjában Kodály C-dúr szimfóniája mellett Viski János Csellóversenyét fedezhetjük fel Perényi Miklós szólójával, és ismét itt lesz a zenekarral az elmúlt szezonban rendkívüli sikert arató francia zongorista, Lucas Debargue, akit Martha Argerich segítségével tett szert hírnévre. Debargue február 18-án és 19-én Mozart C-dúr zongoraversenyét és Szymanowsky Sinfonia Concertantéját adja elő.

Március 5-én, a hatodjára megrendezésre kerülő Mozart-nap keretében ismét a salzburgi zseni művészete kerül fókuszba, akinek derűt és belső egyensúlyt hozó muzsikája egyben a tavaszt is köszönti. A kamaraművekkel eltöltött napot, amelyen Keller András, Fenyő László, Klenyán Csaba és Mohai Bálint is mind Mihail Pletnyov kamarapartnerei, három nagyszerű zongoraverseny koronázza meg az orosz művész előadásában. Az egynapos fesztivál karmesterei Keller András és Takács-Nagy Gábor.

Március 10-én a Pesti Vigadó Dísztermében Dohnányi Ernő ritkán hallható I. szimfóniája is felcsendül Héja Domonkos vezényletével, a zongoránál Balázs János foglal helyet. A zenekar a következő évben vendégül látja a fiatal ukrán karmesternőt, Oksana Lynivet, aki számos alkalommal törte át az üvegplafont. Az első nő volt, aki a Bayreuth-i Ünnepi Játékokon vezényelt, jelenleg a bolognai Teatro Comunale zeneigazgatója. Március 17-én vezényli a Concerto Budapestet a Zeneakadémián, ahol Richard Strauss Duett Concertinóját, Ravel G-dúr zongoraversenyét és Saint-Saëns Orgona szimfóniáját dirigálja. A koncert szólistája Fejérvári Zoltán lesz.

Március 26-án Eötvös Péter Respond című művéről a magyarországi bemutató mellett lemezfelvétel is készül, a brácsára és zenekarra írt versenymű szólistája Szűcs Máté lesz. A szerző Dodici per sei című darabját pedig az együttes hat csellistája szólaltatja meg áprilisban. Mihail Pletnyov május 3-án a Müpában vezényli Rahmanyinov Holtak szigete és Szkrjabin Az extázis költeménye műveit, valamint Sibelius Pelléas és Mélisande-ját és d-moll hegedűversenyét, a nagyszerű fiatal szólista, Amira Abouzahra közreműködésével. Az amerikai Jonathan Biss, aki egyben a Marlboro Music Festival művészeti vezetője is, a Zeneakadémián május 13-án és 14-én Beethoven és Mozart zongoraversenyeket ad elő.

Az évad egyik súlypontja a zenekar tisztelgése Ligeti György művészete előtt, születésének centenáriuma alkalmából. Ligeti az 1956-os forradalom után emigrált nyugatra, hogy aztán Németországban letelepedve kifejlessze atmoszferikus, érzékekre ható stílusát. Habár sokan Stanley Kubrick filmjeiből ismerik a zenéjét, a szólózongorától a nagyzenekarig mindenféle együttesre és minden műfajban zseniálisat és maradandót alkotott. A századik születésnapon, 2023. május 28-án a BMC-ben különleges ünnepi koncertet rendeznek, ahol Ligeti híres Requiemje és nagy szimfonikus művei mellett a tiszteletére írott új kompozíciók ősbemutatói lesznek hallhatók. A szerzőről elnevezett Ligeti Ensemble művészeit Eötvös Péter és Keller András vezényli. Az ünnepi programot másnap a Kölni Filharmónia Nagytermében megismétlik.

Ízelítőként végül hadd álljon itt egy részlet a Kárpát Rapszódia című filmből, amelyet Szabó Stein Imre rendezett. A Keller András művészeti koncepciója alapján megvalósuló, a Concerto Budapest, Snétberger Ferenc, Roby Lakatos, Homoky Gábor és az Old Sounds közös koncertjéből készült egész estés fekete-fehér filmet a Mezzo TV mutatta be. A film nemzetközi megmérettetésen is részt vett, és sikert aratott. Az 1957-ben alapított New York Festivals TV & Film Awardson az egyik kategóriában ezüst díjat nyert.

Négyzetes kép a leadben: Mudra László

Kép a szövegben: Valuska Gábor

nyomtat

Szerzők

-- Szabó Fruzsina Sára --


További írások a rovatból

trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés
Prae Kiadói nap Pécsett
Kurátori bevezető
A 2024-es Aranyvackor pályázat díjátadójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés