bezár
 

építészet

2022. 03. 27.
Brit építésziroda nyerte az új Nyugati pályaudvar tervpályázatát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Brit építésziroda nyerte az új Nyugati pályaudvar tervpályázatát Brit építésziroda, a Grimshaw Architects nyerte az új Nyugati pályaudvar tervpályázatát, amelynek keretében a pályaudvar és környezete, azaz a Váci út-Dózsa György út-Podmaniczky utca-Nagykörút által határolt városrész teljes megújítását tervezik.

A felszínen, az Eiffel-csarnok mögött új, 13 vágányos vasúti csarnok épül, a föld alatt pedig 6 vágányos mélyállomás lesz. A pályaudvar elővárosi, távolsági és nemzetközi vonatokat fogad majd. A mélyállomás először fejállomásként működik, de úgy építik meg, hogy a jövőben a Duna alatti, a Déli és Nyugati pályaudvarokat összekötő vasúti alagút is könnyen kapcsolódjon. A jövőben ide érkezik majd be az északi és a déli hévek összekötésével megvalósuló M5-ös metró is, amelynek megállója a mélyállomás alatt lesz. Az Eiffel-csarnok épületében az utcaszinten a vasúti forgalom megszűnik. Az így felszabaduló területen Budapest új találkozási pontja jön létre boltokkal, kávézókkal, rendezvénytérrel, éttermekkel. A pályaudvar az Eiffel tér, a Podmaniczky utca, a Ferdinánd híd és a WestEnd City Center irányából is könnyedén megközelíthető lesz.

prae.hu

A terv új belvárosi zöldfelületet hoz létre, melynek megtervezésekor elsődlegesen az AREP Group által jegyzett, második helyezett pályamű legjobbnak ítélt parkosító megoldásaira támaszkodnak. Az új park a Podmaniczky utca mentén fut majd végig, a Városliget és a Nagykörút térségét valódi zöldfolyosóként kötve össze. A 17 hektáros pihenőterületen a sportolni vágyók számára futókört, közösségi sportpályákat is építenek. A családosokat többkorosztályos játszótér várja, pelenkázóval felszerelt mosdókkal. Kutyás élményparkot és nagy, zöld pihenőtereket alakítanak ki. A parkot új épületek szegélyezik majd, ezek Terézváros felé zajvédő falként is funkcionálnak. A vasúti Motorszín ipari műemlék épülete pedig kulturális funkciót kap. A WestEnd City Center elől elköltözik a parkoló és a buszpályaudvar, helyükön zöld tér születik. Emellett elbontják a Nagykörút, Váci út és Bajcsy-Zsilinszky út metszéspontjában található autós felüljárót.

Az összetett várostervezési feladatra nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázatot írtak ki a Vitézy Dávid irányításával működő Budapest Fejlesztési Központ csapatával. A beérkezett pályaműveket 21 tagú nemzetközi szakmai zsűri bírálta el, amelynek elnöke Fürjes Balázs volt.

Négyzetes kép a leadben: Grimshaw Architects, Fürjes Balázs Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Interjú Merényi Dáviddal
építészet

Beszámoló a 18. Velencei Építészeti Biennáléról
építészet

Szaúd-Arábia gigantikus beruházása

Más művészeti ágakról

Adam Elliot: Egy csiga emlékiratai
art&design

Borsos Lőrinc Neo Inertia című kiállítása
A Kortárs novemberi számának bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés