zene
Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Jazz Band tagja, a fesztivál szervezője elmondta, a Hírös Agórában zajló fesztiválra Franciaországból olyan kiváló fellépők érkeznek, mint a Kecskeméten korábban már megforduló trombitás Malo Mazurié, az egyedi hangú klarinétos Aurelie Tropez, a bendzsós-gitáros Felix Hunot és a világ egyik legkiválóbb swing-zongoristája, Louis Mazetier. A programsorozat pénteken este egy különleges koncerttel nyit. Jazz klasszikus köntösben címmel az érdeklődők három ősbemutatót hallhatnak. Ittzés Tamás klarinét-hegedű kettősversenyében és négytételes zongoraversenyében a Szolnoki Szimfonikus Zenekar játszik a szerző vezényletével. A koncert második felében pedig az idén íródott Jazzmise lesz hallható a Cantus Nobilis Kórus és a Bohém Ragtime Jazz Band előadásában, a szopránszólót Mudrák Mariann énekli.
Ittzés Tamás kiemelte, a fesztiválon a hagyományoknak megfelelően öt koncertet tartanak. Szombat délelőtt Louis Mazetier lép fel Zongorashow című előadásával, a délutáni kamarajazz pedig egészen egyedülálló különlegességet tartogat: tizenkét francia és magyar zenész várja majd, hogy kivel játszik, ugyanis a helyszínen sorsolják ki a zenészeket először hat duóba, majd négy trióba, végül három kvartettbe. Este a Bohém Ragtime Jazz Band, majd a Korb Attila által megálmodott francia-magyar vegyescsapat, a French-Hungarian Jazz Connection tagjai játszanak, a vasárnapi, örömzenével egybekötött zárókoncert pedig ismét tartogat majd meglepetéseket a zenészeknek is. A szervező beszámolt arról is hogy pénteken és szombaton az esti koncertek után az éjjel egyig tartó közös örömzenére, jam sessionre nemcsak a zenekedvelőket, hanem a swingtáncosokat is várják.
A Bohém Fesztivál az interneten is követhető a Bohém Ragtime Jazz Band hivatalos oldalán.
Négyzetes kép a leadben: Bohém Ragtime Jazz Band Facebook-oldala