bezár
 

építészet

2022. 03. 18.
Magyar Zene Háza: a zsűri fődíját nyerte el az „ingatlanszakmai Oscaron”
Először kapta meg a zsűri fődíját magyar fejlesztés a legrangosabb nemzetközi ingatlanszakmai díj, a MIPIM Awards három évtizedes történetében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A zsűri fődíjat nyerte el a Liget Budapest Projekt keretében megvalósult Magyar Zene Háza 2022. március 17-én Cannes-ban, a világ legnagyobb és legrangosabb ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en – tájékoztatta a Liget Budapest Projekt a prae.hu művészeti portált.

Történelmi pillanat, hogy a nemzetközi szakmai grémium a világ legjobb épületeit felvonultató mezőny elé helyezte a Magyar Zene Házát és egyhangú szavazással a zsűri fődíjával jutalmazta. A nemzetközi szakértőkből álló döntőbizottság az indoklásában fenntarthatósági, esztétikai és látogatói élmény szempontjából egyaránt a világ legjobbjának ítélte a japán sztárépítész, Sou Fujimoto által tervezett különleges épületet. A MIPIM Awards fődíjával a Magyar Zene Háza a hazai ingatlanfejlesztés egyik legnagyobb nemzetközi sikerét érte el, s Magyarország egyik legtöbb elismeréssel rendelkező épületévé vált. Korábban a neves londoni International Property Awards, illetve az amerikai Music Cities Awards díjátadóin hozhatta el a legjobbaknak járó elismerést, míg a CNN, a World Architecture vagy a vezető nemzetközi programajánló, a TimeOut magazin pedig a világ legjobban várt épületei között tartotta számon.

prae.hu

„A Magyar Zene Háza elismerésének jelentőségét mutatja, hogy nemzetközi szakértőkből álló zsűri nem minden évben osztja ki a fődíját, csak ha úgy ítéli meg, hogy az általa meghatározott speciális és szigorú szempontoknak egy épület kiemelkedően, az egész mezőnyt egyértelműen maga mögé utasítva megfelel. A Magyar Zene Háza ebben a ritka elismerésben részesülhetett, ami magyar ingatlanfejlesztés történetében példátlan mérföldkő. A grémium idén fenntarthatósági, esztétikai és a könnyen hozzáférhető, különleges látogatói élmény szempontjai alapján osztotta ki fődíját, több száz, a világ legkiemelkedőbb fejlesztéseit felvonultató versenyző közül” – hangsúlyozta Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója. A cannes-i szakkiállítás népszerűségét fémjelzi, hogy évente mintegy 100 országból 3800 kiállító vesz rajta részt.

A cannes-i MIPIM-en az ingatlanszektor legbefolyásosabb szereplői találkoznak: ingatlanfejlesztők, iparági szakértők, finanszírozók, gazdasági és politikai döntéshozók, díjátadóján pedig a világ legkiválóbb és legelőremutatóbb ingatlanprojektjeit értékelik a szakmai zsűri, illetve a kiállításon résztvevő több ezer ingatlanszakmai szervezet képviselőinek szavazatai alapján, évente. Ami a film világában az Oscar-díj, az az ingatlanszakma területén a MIPIM Awards, amivel a leginnovatívabb ingatlanprojekteket díjazzák.  

A Liget Budapest projekt ma Európa legnagyobb kulturális tartalmú városfejlesztési projektje - mondta Baán László, a projekt miniszteri biztosa, hozzátéve, hogy: a már elkészült fejlesztések nemzetközi sikerei, így a Magyar Zene Háza most elért világelsősége is azt bizonyítják, hogy a projekt teljes körű befejezését követően hazánké lesz az egyik legvonzóbb és legkomplexebb kulturális negyed Európában. Ennek azonban elengedhetetlen feltétele a még el nem kezdett fejlesztéseknek, ezen belül is elsősorban az Új Nemzeti Galériának a megvalósítása.

 „A Magyar Zene Háza a japán sztárépítész Sou Fujimoto egyedülálló építészeti víziójának, és a Batta András vezette csapat tartalmi koncepciójának olyan rendkívüli ötvözete, mely többszáz magyar szakember közreműködésével jött létre, s amely méltán vívta ki a tekintélyes nemzetközi szakemberekből álló zsűri elismerését, a világ figyelmét ismét a Liget Budapest Projektre irányítva.” – tette hozzá Gyorgyevics Benedek, kiemelte: „Az intézmény idén januári megnyitását követően immár látható, hogy az új zenei intézmény Budapest egyik új, emblematikus épületévé vált, hiszen a ház rendkívüli népszerűségnek örvend, kiállítása és zenei programjai folyamatosan teltházasak, de sokan csak azért látogatnak el, hogy megcsodálják ezt a különleges épületet. A mostani rangos elismerés is visszaigazolja, hogy a Liget Budapest Projekt teljes megvalósításával a Városliget a családi programok és a kulturális élet világszerte unikálisnak számító központjává, a város pezsgő találkozóhelyévé válik.”

„A ház eddigi elismerései és a MIPIM mostani díja is megerősíti, jó úton járunk, hogy minél több család, gyerek és fiatal felnőtt életében kapjon meghatározó szerepet a zene. Célunk az, hogy azt a magyar zenei tudást, műveltséget, mely híressé tett bennünket a világban, itt újra felfrissítsük, ápolni segítsük, s a lehető legszélesebb körnek megmutassuk, micsoda pluszt kap az életben az, aki a zene nyelvén is ért. Sokszínű programkínálatunkkal a zene számtalan élményét tárjuk fel látogatóink előtt, legyen az egy kiállítás, koncert, közös zenélés, éneklés, táncolás vagy izgalmas zenepedagógiai foglalkozás” – mondta el Batta András, az intézmény vezetője.  

Fotó: Palkó György

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

építészet

Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

Az építészet mint idea és realitás a 80-as évek Magyarországán
építészet

Interjú Monika Karczmarczykkal

Más művészeti ágakról

gyerek

Jubileumi kiállítás a Deák17-ben
Adam Elliot: Egy csiga emlékiratai
Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés