zene
Sebestyén Márta több mint négy évtizedes művészi pályafutása során itthon és világszerte egyaránt hitelesen képviselte az autentikus magyar kultúrát. Stílust teremtett a magyar népdal színpadi megszólaltatásában, felvállaltan közvetítette a bartóki és kodályi hagyatékot – szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.
Különleges előadásmódjával nemzetközileg elismert előadóvá vált, aki világzenei feldolgozás (Deep Forest) és Oscar-díjas filmprodukció (Az angol beteg) sikeréhez is hozzájárult. Énekelt többek között a Sebő, a Muzsikás és a Vujicsics együttessel.
Az utóbbi tizenöt évben állandó partnere a színpadon Andrejszki Judit csembalóművész, a régizene ismert képviselője, aki az Urániában is társa lesz. Egy népi alt és egy barokk szoprán találkozása olyan dallamokat mutat meg, amelyeknek írott nyomai megtalálhatók a 16-17. századi kódexekben, de feltűnnek élő népzeneként a 20. századi gyűjtésekben, amelyeket már hangfelvételeken is sikerült rögzíteni.
Egy-egy dallamot megszólaltatnak úgy, ahogy egy úrikisasszony ajkáról csendülhetett fel egy 17. századi kastélyban, vagy amint azt Kodály Zoltán hallotta a 20. század elején a bukovinai asszonyoktól, vagy amiképpen Kallós Zoltán rögzítette a 20. század második felében. Az előadáson végigkövethető egy-egy dallam kalandos útja a mantovai herceg reneszánsz udvarától a bukovinai csűrig, a 17. századi Apponyi-kódextől egy Szécsi Margit-versig, de összeférhet egymással egy ír és egy magyar dallam is. A régizene és a népzene a hangszerek révén is találkozik: megidéződik a csembaló és a cimbalom rokonsága, megszólal a tekerőlant, amely a 18. századig az arisztokrácia kedvelt hangszere volt, de a 19-20. századra népi hangszerré vált.
Sebestyén Márta és Andrejszki Judit zenésztársa lesz a hangszerépítőként is ismert tekerőlantos Szerényi Béla, fiai, ifjabb Szerényi Béla és Szerényi Domokos, akik tekerőlanton és tárogatón játszanak, emellett énekkel és tánccal is kísérik az előadást. Fellép továbbá a széki születésű Soós András hegedűs és zenekara (Király Miklós - brácsa; Hegedűs Luca - cimbalom; Czaier Péter - nagybőgő), valamint Szabó Zsolt viola da gamba játékos.
Kép forrása: https://www.facebook.com/photo/?fbid=377059617567058&set=a.212639497342405