bezár
 

zene

2022. 02. 19.
Verdi A trubadúrja a debreceni Csokonai Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Verdi A trubadúrja a debreceni Csokonai Színházban Csaknem harminc év után kivételes szereposztással mutatja be Verdi A trubadúr című operáját a debreceni Csokonai Színház pénteken a Kölcsey-központban - közölte a társulat sajtószolgálata az MTI-vel.

Közleményük szerint az operát Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója állította színpadra, aki a darabválasztással kapcsolatban elmondta: az idén 70 éves jubileumát ünneplő debreceni operajátszás előmozdítására egy Verdi-repertoárt szeretnének létrehozni. Ács János karmesterrel úgy gondolták, hogy csodálatos zenéjével és a benne megszólaló érzelmekkel első alkalommal kiváló választás A trubadúr.

prae.hu

"Ezt az operát sokszor bélyegzik követhetetlennek, érthetetlennek, holott nem az. Kíméletlenül nyers Verdi, ahogy szembesít minket ezekkel az érzelmekkel. Olyan szituációkat teremt és olyan érzelmeket, ahol muszáj szembenézni azzal az óriási belső küzdelemmel, amit a szeretet, a szerelem, a féltékenység vagy a bosszúvágy indít el bennünk" - idézi a közlemény a rendezőt.

Ács János szerint "sikerült szimbiózist alkotniuk a zene és a kép között". A karmester saját feladatának azt tartja, hogy méltóságot és tiszteletet adjon Verdi partitúrájának. A közlemény kitér rá, hogy a címszerepet alakító Riccardo Massi olasz operaénekes - aki ezt a szerepet és a Turandot Kalafját is énekelte már a New York-i Metropolitan Operában - 2017-ben énekelt Budapesten, Debrecenben most lép fel először.

A trubadúr főbb szerepeit Riccardo Massi/Turpinszky Gippert Béla (Manrico, trubadúr), Kálmándy Mihály/Donkó Imre (Luna gróf), Ádám Zsuzsanna/Bakonyi Anikó (Leonora, Sargosto grófnő), és Gál Erika/Szilágyi Szilvia (Azucena, cigányasszony) éneklik a debreceni Kölcsey-központ színpadán. Az olasz nyelvű, magyar feliratozású, négyfelvonásos opera bemutatóján Ács János karmester vezetésével közreműködik a Kodály Filharmonikusok Debrecen és a Csokonai Színház Énekkara. A premiert követően február 20-án és 22-én játssza első szereposztásban az előadást a társulat - közölte a színház.

kép: facebook.com/csokonaiszinhaz

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

irodalom

Bemutatták Elena Poniatowska: Leonora – Leonora Carrington regényes élete című művét
Révész György: Éjfélkor
Tudósítás a „Szaporodnak a jelek” című Esterházy-konferencia második napjáról
Parasztopera az SZFE-n


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés