zene
A koncert karmestere, Csaba Péter Franciaországban él, ezúttal választott hazájának zenéjéből hoz érdekes ízelítőt. A koncert első felében olyan darabok szólalnak meg, amelyek a romantika és a 20. századi zene határvonalán keletkeztek. Ilyen Satie 1895-ben befejezett Gymnopédies című zongorasorozata, melynek részeit Debussy ültette át zenekarra. 1896-ban született Chausson Poème című hegedűszólós műve, amely még erősen romantikus hangvételű. Ravel Tzigane-ja jóval később, 1924-ben keletkezett. A hangverseny a francia romantika nagy korszakának egyik legnépszerűbb alkotásával, Saint-Saëns híres Orgonaszimfóniájával zárul. Az est szólistája, Olivier Charlier 10 évesen lett a Párizsi Konzervatórium növendéke, 20 éves kora óta pedig az intézmény tanára.
A Lukács Miklós bérlet 5. előadása a Zeneakadémia Nagytermében (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) kerül megrendezésre 2022. március 3-án 19:00–21:30 között. Közreműködik Olivier Charlier (hegedű) és a MÁV Szimfonikus Zenekar. Vezényel Csaba Péter.
Négyzetes kép a leadben: Jean-Marc Volta, Olivier Charlier Facebook-oldala