art&design
A FŰZ art group egy hat tagból álló alkotó közösség, akik a Budapest Art Mentor (BAM) program keretében ismerkedtek meg. Bár Czinder Fanni, Juhász Kinga, Metzing Eszter, Palman Zsuzsi, Tóth Annamária Rita és Wirth Abigail számára a képzés véget ért, de úgy döntöttek, a megkezdett közös munkát folytatják. A Sebezhetőségi Gyakorlatok kiállítás az első közös projektjük.
A kiállítótérbe belépve rögtön balra Palman Zsuzsi munkái láthatók, melyek középpontjában az emlékezés gesztusa áll. Az emlékeink idővel megfakulhatnak, de a minket körülvevő tárgyakhoz, mint mementókhoz kapcsolhatjuk őket. Kiállított műveinek installációja is hasonlót sejtet, alkotásait úgy mutatja be, mintha legszemélyesebb tárgyai lennének, melyekhez becses emlékek kapcsolódnak. A Kindly Reminder című alkotásában megjelenő „Őszintén rátekinteni arra, ami van” – mondat betűi ismétlődően a vászonra nyomdázva úgy jelennek meg, mint egy mantra. Egy gondolat, amelyet nem szabad elfelejteni. Egy mondat, amit az alkotó annyira tudatosítani szeretne, hogy ezért magából a hordozó felületéből is kilép a mantra-nyomdával, és az már a falon folytatódik önjáró módon. De akármennyi emlék is fűződhet egy tárgyhoz, ha az eleve törékeny, sérülékeny, és elkopik a használat során. Mit kezdünk azzal, ami eltörik, főleg a mai fogyasztói kultúrában? A japán kultúrkörben erre az egyik lehetséges megoldás a kintsugi – azaz az arany varratok, amikor a törött kerámiát ismét összeragasztják, és a ragasztást porított arannyal díszítik. Ezen értelmezés szerint a tárgyak esztétikájához tartozik maga a használatuk, sőt az elhasználódásuk is, az így kapott sebek. A Reminder Object gipszbe öntött retro tányér- és cserépdarabkái szintén valami ehhez hasonlót sugallnak. Kié lehetett az a tárgy, és miért lett ez a sorsa? Bármennyire tört össze, és ezért már nem tudja ellátni eredeti funkcióját, egy konkrét emléknek mégis a lenyomata maradt.
Juhász Kinga ezzel szemben a sebezhetőséget egy sokkal személyesebb értelmezésben ragadta meg. Munkásságának középpontjában az énkép, jobban mondva az önazonosság áll. De mi kell az önazonossághoz? Mennyire válunk kiszolgáltatottá, ha megismerjük és elfogadjuk saját magunkat, vagy pont éppen attól lesz önismeretünk, ha megismerjük önön törékenységünket? A mostani kiállításon látható vegyes technikával készült kisméretű önportrék mindegyikének középpontjában is ez a kettős, a farkába harapó kígyószerű folyamat áll, vagyis az önazonosság keresése és a sebezhetőség felismerése. A Restruktúrált én sorozatának elemei újra-alkotások, melyek kiindulópontja csak a festményeinek és kollázsainak végsőfázisával jöhet létre. Úgy alkot újat, hogy kész alkotásait pusztítja el, darabolja fel és strukturálja újra, így nem csupán egy új műalkotást hoz létre, de a korábbi számára is egy új értelmezési lehetőséget nyújt.
Tóth Annamária Rita Kapcsolódások I. és IV. című festményein különböző színes gesztusok, foltok alkotják az álomszerű jeleneteket. A vászonra felvitt könnyed formák elrendezése és színei egészen konkrét, valós tájakra való asszociációt tesznek lehetővé. Így a türkiz és zöld el-el úszó mozdulatok egymásra pakolt rétegei a természet látványát – akár vízparti fűzekét – idézik. A festő másik alkotása már nem csak a sík képterében jelenik meg. A Rétegeim II. című installációja két egymástól elfordított üvegtextil felületből áll. Az egyik rétegen ceruzával készített különböző tanulmányrajzok láthatók – portrék, fűzfaágak és valakinek az összekulcsolt kezei –, míg a másik felületén az ellenkező irányba fordítva, ismét az alkotót meghatározó vizuális eszközkészlet, a lendületes gesztusok és színek. Az áttetsző, térben meg-meglebbenő üvegtextilre készített mű, vagyis a médium és a kiállítás módja gyönyörű allegóriái a sérülékenység puszta mivoltának.
Tóth Annamária Rita: Kapcsolódások IV. és I. – olaj vászon 140x120 cm 165x145 cm; 2021 © Fotó: Czinder Fanni
Czinder Fanni: Fehér Esszenciák - fotókkal töltött kapszulák antik gyógyszeres üvegekben; 2022 © Fotó: Czinder Fanni
Czinder Fanni: Fehér Esszenciák - Giclée nyomatok; 2021 © Fotó: Czinder Fanni
A természetközeli nézőpontból közelíti meg a sebezhetőség kérdéskörét Czinder Fanni is, akinek a Balaton Cube című alkotása nem más, mint egy plexi doboz, amelynek falára egy fotójának az áttetsző printje került. Bár a vízhez gyakorta az éltető erő kifejezést szokás kapcsolni, mégsem szabad megfeledkezni arról sem, hogy mekkora erővel tud elmosni mindent, ami valaki számára fontos lehet, s mekkora űrt tud hagyni maga után. Czinder a kiállításra készített anyagáról így fogalmaz: „… nem szeretek és nem is tudok a fájdalmakról és ehhez kapcsolódó érzésekről beszélni mindaddig, amíg önmagamban fel nem dolgoztam volna…”. Ehhez kapcsolódóan, pontosabban erre gyógyírként jött létre a Fehér Esszenciák sorozata. A térben falra felhelyezett különböző méretű képek átgondolt elrendezése egy komplett jelenetet, egy lehetséges narratívát tár a nézők elé. Egy kád fotója mellé helyezett szék és az alatta pihenő lábfejek felvétele feszült nyugalmat sugároz, hiszen lelki-testi gyötrelmeinkre csupán egy „karnyújtásnyira” van a gyógyír a múlt századi patikaüvegekbe helyezett ma oly népszerű kemény kapszulatokba zárva. A kemény piruláknak az az előnye a gyógyászatban, hogy a különböző segédanyagokkal készített kapszulatokok lehetővé teszik, hogy a bennük található hatóanyagok felszabadulása előre meghatározott sebesség szerint történjen. Így a képletesen kapszulákba zárt eszenciák – vagyis jelen esetben a különböző fotószeletek – sem gyógyítják mind ugyanazt a bajt, vagy hathatnak ugyanannyi idő alatt. A patikásüvegek lebegő polcától jobbra látható fotók a természet részletei, a növények és a bogarak már valódi békét sugallanak. A pirulák két oldalán elhelyezett sorozat kontrasztja rámutat arra, amit nem mindig könnyű elfogadni. Nem lehet minden fájdalmat csillapítani, egy bogyóval elfedni, van, amihez idő kell.
„Az alkotás útján tudok eljutni abba az állapotba, ahol csak én vagyok, így találkozhatok azzal a másik részemmel is, aki máshogy lát engem, mint ahogy én látom magam.” Metzing Eszter Mielőtt lefekszem című grafikája a sebezhetőséget, mint teljes feltárulkozást és vállalt védtelenséget értelmezi az önismerethez vezető úton. A vászonra rajztollal készített nagyméretű grafikán megjelenő torzított meztelen női alakok, mint füstfelhők gomolyognak és válnak semmivé, hogy az álmok között, vagy éppen a valóságban ismét felbukkanhassanak. A vászon előtt lógó hímzett Moncsicsi arcú bohóc, a régmúlt emléktöredékeként lebeg a grafika előtt megtörve a mozdulatlanságba dermedt pillanatot. Az alkotás az álom és a valóság, a tudat és tudatalatti állapot határán egyensúlyozik.
Bárki kiszolgáltatottá válhat a legkülönbözőbb okokból. Wirth Abigail a sebezhetőség azon aspektusát ragadja meg, amely az össztársadalmi elfogadás hiányából fakad. Munkásságának alapja a neurodivergens lét, amely a neurodiverzitás fogalomból származik, ez pedig alapvetően az idegrendszeri sokféleségre utal. Hiába mondta maga Cicero, hogy a „változatosság gyönyörködtet”, akkor is egy közösség számára nehéz elfogadni, ha valaki eltér a többség más tagjaitól. Kiközösítés, kirekesztés, szegregálás. Megannyi példa az elfogadás hiányából fakadóan. „Nem mutathatunk gyengeséget – a génjeink is tiltakoznak ellene. A sebezhetőség tudata, a feldolgozott traumák, az elfogadott hiányosságok mentesek a szégyentől. Ezek felvállalásával legalább a megértés és az elfogadás élményében részesülhet egy másik ember, egy idegen, amitől talán kevésbé érzi majd magát sebzettnek és elveszettnek.” – írja Wirth a kiállításra készített anyagáról. Az MRI működéséhez hasonlóan a NeURoTiOn című, modellező gyurmából készített kisplasztikák is az emberi agy egy-egy rétegét jelenítik meg. Ehhez kapcsolódik a kiállítótér másik felében található NeURoTiOn Episode in a landscape és a Mofits of Panic 1 and 2 című alkotások. A három festményt a háttérben kanyargó vonalháló rendszere fűzi össze. Ugyanakkor ez a festményeken látható kanyargó háló (vagy csőrendszer) az, ami láthatatlanul egymáshoz kapcsolja a művésznek a terem két felében elhelyezett műveit, csak úgy, mint ahogy az idegrendszerünk teszi a testünkben.
Sebezhetőnek lenni annyi, mint élni. Azt jelenti, hogy felismerjük, hogy sok minden tehet minket sérülékennyé, az élet során megannyi mindent átélhetünk és megtapasztalhatunk. Az is társul hozzá, hogy meg kell hallgatnunk másokat gyengeségeikről, s az is, hogy mi is megoszthatjuk azt, ami minket tesz védtelenné – máskülönben, ha elfojtjuk és tabuként kezeljük saját érzelmeinket, emlékeinket, maguk alá fognak temetni. Megnyílni másnak és elmesélni az átélt eseményeket, a puszta valójában is nehéz. Azonban a teljes kitárulkozás művészként, és a személyiségünk esendő, legféltettebb részeit felkínálni az értékítélő publikom számára az alkotásokon keresztül - a leginkább embert próbáló tett. A FŰZ tagjai mégis ezt tették. Hatan hat féleképpen élik meg az őket körülvevő világot, mesélnek a sebezhetőségről, hallgatják meg egymást és a látogatókat, a ki nem mondott terhek csöndjéből.
Fotók: Czinder Fanni jóvoltából
Sebezhetőségi Gyakorlatok
A FŰZ art group bemutatkozó kiállítása január 7. és január 21. között tekinthető meg az 1111 Galériában. A tárlat záróeseménye január 21-én 19:00-kor kezdődik, további információ ezen a linken érhető el.
Kiállító művészek: Czinder Fanni, Juhász Kinga, Metzing Eszter, Palman Zsuzsi, Tóth Annamária Rita, Wirth Abigail
Helyszín: 1111 galéria • 1111 Budapest, Kende u. 1.
Fejléckép: Metzing Eszter: Mielőtt lefekszem - vegyestechnika: hímzés, akril, rajztoll, vászon 145x217 cm és 12x19cm; 2021 © Fotó: Czinder Fanni Négyzetes kép: Wirth Abigail: NeURoTiOn Cím nélkül 2 - modellező agyag 9x14 cm © Fotó: Czinder Fanni Kép a főoldalra és a Facebookon: Czinder Fanni: Fehér Esszenciák - fotókkal töltött kapszulák antik gyógyszeres üvegekben, 2022 © Fotó: Czinder Fanni
Szerzők
-- Szakács Emese Bíborka --
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció és Médiatudományi Intézetének hallgatója volt. Érdeklődése fókuszában az újmédia kulturális szerepe és posztinternet művészet áll. Jelenleg a Capa Központ munkatársa.
További írások a rovatból
