bezár
 

zene

2021. 12. 30.
Ők lesznek A Dal 2022 zsűritagjai
A hírt a két műsorvezető, Rókusfalvy Lili és Király Viktor közösségi oldalán jelentették be
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ők lesznek A Dal 2022 zsűritagjai Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter lesznek a Duna Televízión január 29-én induló, A Dal című élő show következő évadának zsűritagjai. A hírt a dalválasztó két műsorvezetője, Rókusfalvy Lili és Király Viktor közösségi oldalán jelentette be – olvasható az MTVA által szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írják, a zsűriszékben újra helyet foglal Wolf Kati, akivel a műsor 2012-ben kezdetét vette. Az énekesnőt nem csak a dalverseny első évadában láthatták a nézők: 2015-ben és 2020-ban versenyzőként állt színpadra. Ismét a zsűriben látható Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere. A Vidéki sanzon előadója negyedik alkalommal keresi a közönséggel együtt a legjobb hazai slágert. A szájharmonika-művész Ferenczi György másodszorra vesz részt a dalpárbaj zsűrijében, míg a rockabilly zene magyar képviselője, Egri Péter korábban zenekarával, a Mystery Ganggel állt A Dal színpadán.

prae.hu

A közlemény szerint A Dal 2022 négy válogató adásában összesen 40 produkció mutatkozik be. Újdonságnak számít, hogy ezúttal valamennyi előadás élőben hangzik el a színpadon, a két elődöntőben már akusztikus feldolgozásban. A döntőben a dalok a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében lesznek hallhatók.

A győztes dal előadója Az Év Dala 2022 címmel, valamint a Petőfi Zenei Díj év dala 2022 elismeréssel gazdagodik, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, és egy tíz felvételt tartalmazó nagylemezt, valamint egy zeneszámhoz még videoklipet is készíthet. A döntősök közül mindenki részesül zenei pályájára fordítható nyereményben – emlékeztet a közlemény.

A showműsor új szériájában ismét versenyeznek a szövegek és szerzőik A Dal 2022 Legjobb Dalszövegírója elismerésért. Az élő show-ba bejutott 40 produkció mindegyike részt vesz az online Akusztik Dalversenyben, és a közönség szavazata alapján egyikük megnyeri annak fődíját.

A Dal 2022 műsorvezetői Rókusfalvy Lili és Király Viktor lesznek. Rókusfalvy Lili 2020-ban vezette a dalválasztó műsort, Király Viktor pedig többször versenyzőként vett részt a műsorban: az énekes 2012-ben testvéreivel együtt, 2014-ben és 2018-ban szólóprodukcióval jutott a döntőig.

Bővebb információk, érdekességek és exluzív tartalmak A Dal Facebook- és Instagram-oldalán, Rókusfalvy Lili és Király Viktor közösségimédia-felületein, valamint A Dal weboldalán találhatók – áll az összegzésben.

A négyzetes kép forrása: A Dal Instagram oldala (@adalonline)

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák

Más művészeti ágakról

Egységes fordításban Proust: Az eltűnt idő nyomában hét kötete
Révész György: Éjfélkor
Ezeket a filmeket szerettük 2024-ben
Tudósítás a „Szaporodnak a jelek” című Esterházy-konferencia második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés