zene
A fesztiválon Sanghajban alapított, de ma már Bécsben működő vonósnégyest, svéd hegedűst, katalán szaxofonkvartettet, brit kürtöst, Elton Johnnal is fellépő brit zongoristát és holland csodafurulyást hallhatnak az érdeklődők. A megszólaló művek spektrumát a klasszikus repertoár mellett új művek is gazdagítják.
A fesztivál nyitókoncertjét adó Simply Quartet a legígéretesebb fiatal vonósnégyesek egyike. A ma már bécsi székhellyel működő formáció Sanghajban alakult, tagjai onnan kerültek az osztrák fővárosba, hogy felfedezzék maguknak a kvartettjáték lényegét és eredetét. Szintén az első fesztiválnapon lép fel Johan Dalene húszéves svéd-norvég muzsikus, aki Svédország vezető zenekaraival játszott a legfontosabb hangversenytermekben hazájában és külföldön. Kamarapartnere Nicola Eimer brit zongoraművész, aki a szólistakarrier mellett elkötelezett kamarazenész is.
Szombaton elsőként a katalán szaxofonkvartett, a Kebyart Ensemble lép fel. Mind a négy ifjú tehetség szenvedélyes kamarazenész, Rising Stars-programjuk az emlékek, az emlékezés témája köré épül. Szintén a fesztivál második napján lép fel Ben Goldscheider londoni születésű kürtművész is, aki tavaly fejezte be tanulmányait a berlini Barenboim-Said Akadémián. Kamarapartnere Giuseppe Guarrera olasz zongoraművész, akivel öt éve, közös akadémiai hallgatói időszakuk óta muzsikálnak együtt.
A nottinghami Kanneh-Mason család az egyik leghíresebb brit muzsikusfamília, mind a hét gyermek játszik valamilyen hangszeren. A fesztivál harmadik napján elsőként koncertet adó Isata Kanneh-Mason hatévesen döntötte el, hogy zongorista lesz. A zongoraművész korábban ösztöndíjat kapott Elton Johntól, akivel 2013-ban alkalma volt együtt koncertezni.
A Rising Stars programját vasárnap a még csak huszonkét esztendős, ám már jelentős karriert maga mögött tudó - és Budapesten második alkalommal fellépő - holland furulyaművész, Lucie Horsch zárja. Koncertjének különlegessége, hogy a Rising Stars-turnén kizárólag Budapesten játszik el két művet az általa nagyon kedvelt Kurtág Györgytől, valamint a Bartók Konzervatóriumban is tanult finn zeneszerző, Lotta Wennakoski egy műve is elhangzik. Kamarapartnere a csembalónál Max Volbers lesz.
A Rising Stars-művészek legtöbbször egy-egy számukra komponált kortárs művet is eljátszanak, a Müpa tehát számos magyarországi bemutató és ősbemutató helyszíne is lesz a hétvégén.
A négyzetes kép forrása: mupa.blog.hu