zene
Szakcsi a magyar és nemzetközi jazzélet kiemelkedő művésze, aki az USA-ban is nagy elismertségnek örvend; itt több szólóalbuma is megjelent. A klasszikus zene területén is otthonosan mozog, az egymástól elkülönülő zenei műfajokból közös nyelvet hoz létre. Írt több musicalt és rockoperát is. Zürichtől Varsóig, Nürnbergtől Belgrádig, Észak-Amerikától Ázsiáig a legrangosabb fesztiválokon lépett fel. Chick Corea többször is méltatta Szakcsi szerzői és előadói kvalitásait, aki Coreán kívül a műfaj olyan nagyságaival játszott együtt, mint Pege Aladár, Orszáczky Jackie, Frank Zappa, Art Farmer, Victor Bailey, Chris Potter, vagy Jack DeJohnette.
1971-ben alapította meg az első magyar fúziós jazzt játszó formációt, a legendás Rákfogó együttest. 1975-ben mutatták be első cigány musicaljét, a Piros Karavánt, melyet több is követett. 1989-ben Bestia címmel írt rockoperát a Rock Színház felkérésére. 1992-ben Cristoforo címmel mutatta be százperces balettjét a Magyar Állami Operaház. 2008-ban a Szegedi Szabadtéri Játékok, majd a Budapesti Operettszínház tűzte műsorára Szentivánéji álom című world musicaljét, mellyel új műfajt teremtett.
Művészi munkássága elismeréseként többek között 1987-ben Liszt Ferenc-díjat, 2005-ben Kossuth-díjat, 2020-ban Budapestért díjat, valamint Érdemes Művész címet kapott.
Mostani, két részes életmű koncertjét – melynek már a címe is (Megnyugvás) egyfajta letisztult bölcsességről árulkodik – számos, magasan kvalifikált művésztárs vendégjátéka színesíti. Fellép a világhírű, külföldön élő, magyar szaxofonos, Tony Lakatos, a Magyar Jazz Kvintett – Kőszegi Imre, Fekete Kovács Kornél, Orbán György, Fenyvesi Márton –, Müller Péter Sziámi, Szakcsi Lakatos Róbert, Mága Jennifer, valamint egy meglepetés, igazi sztárvendég is.
Négyzetes kép a leadben: PORT.hu