zene
A Kossuth-díjas Vidovszky László fesztiválon szereplő művei különböző perspektívákból mutatnak rá a zene színpadi természetére. Az 1972-es Autokoncert mintha egy Beckett-dráma záróképe lenne. A darab a nyugati zenekultúra végének kérdését veti fel, s bizonyos értelemben az 1981-es opera, a Nárcisz és Echó is erről szól - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
A műsorban közreműködik Szakács Ildikó (szoprán), Kun Ágnes Anna (mezzoszoprán), Ódor Botond (tenor), Hámori Szabolcs (basszbariton), Nagy Péter (zongora), az UMZE Kamaraegyüttes és az Átlátszó Hangok kamarakórus Hollókői Huba vezényletével, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem II. éves prózai színművész osztálya.
A művek között Dargay Marcell tart előadást Bódy Gábor rendező Psyché filmjéhez írt kisérőzenéről, valamint az ezzel szoros kapcsolatban lévő Nárcisz és Echo kamaraoperáról. Utóbbit Nagy Péter István szcenírozásában láthatja a közönség - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.
A koncert az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg.
Négyzetes kép forrása: Zeneakadémia