bezár
 

zene

2021. 10. 05.
A Lukács Miklós Cimbiózis Trió koncertje az Opus Jazz Clubban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Lukács Miklós Cimbiózis Trió koncertje az Opus Jazz Clubban Október 8-án, pénteken az Opus Jazz Clubban a Lukács Miklós Cimbiózis Trió ad koncertet – írja a bmc.hu. A számtalan projektben és zenekarban közreműködő cimbalmos és zeneszerző, Lukács Miklós 2014-ben alapította meg saját trióját, a Cimbiózist, mely azóta is változatlan felállásban a hazai jazz színtér egyik legeredetibb formációjává nőtte ki magát.

A különleges hangszerösszeállítás, a saját szerzeményekből álló, folytonosan bővülő repertoár mellett jócskán szerepe van ebben annak a ténynek is, hogy sem a zenekarvezető, sem a tagok soha nem riadtak vissza a kísérletezéstől és az új utak keresésétől. A Fonó Records kiadónál három lemezt jelentettek meg, a harmadikat fúvósokkal kiegészítve, kvintett felállásban, zeneileg a kortárs kamarazene felé mozdulva. Legutóbb pedig a BMC Records gondozásában jelent meg lemezük Zene az időtlen percek magányából címmel, melyen még egy lépést tettek a kortárs komolyzene irányába. Ahogyan Fazekas Gergely fogalmaz a lemez kísérőszövegében: „Persze e stílusban (nyelvben, atmoszférában) megtalálható valami a jazzből is, hogyne lenne, de ott van a zenei gondolatok mögött a népzene, autentikus formájában is, meg a bartóki átlényegülésen keresztülment művészi alakjában, ott van a díszítésekben a cigányzene, néhol a rockzene vulkanikus energiái is felbukkannak, és a kompozíciók logikájában, az összetett harmóniákban és a zenéhez való kérlelhetetlenül komoly hozzáállásban ott a teljes klasszikus hagyomány Bachtól Debussyn át Kurtágig”. A trió tagjai: Lukács Miklós - cimbalom, Orbán György - nagybőgő, Baló István - dob.

prae.hu

Négyzetes kép a leadben: bmc.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák

Más művészeti ágakról

A Nyílt tárgyalás című előadás a Katona József Színházban
Összegző a prae.hu irodalmi rovatának 2024-es évéről
avagy a 100 éve született, „ornitológus” Váci Mihályról
Tudósítás a „Szaporodnak a jelek” című Esterházy-konferencia második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés