zene
1901-ben fontos események zajlottak a zenevilágban: Rachmaninov befejezte II. zongoraversenyét, Sibelius pedig elkezdte II. szimfóniáját. Mindkét mű áttörést jelentett szerzőjének: előbbinek segített leszokni az alkoholról és kilábalni egy sikertelen bemutató okozta depresszióból, utóbbinak pedig hatalmas sikert hozott az egész kontinensen.
Az estet az orosz Dmitrij Kitajenko egészségügyi okokra hivatkozva lemondta, így helyette Madaras Gergely vezényli a Budapesti Fesztiválzenekart, szólistaként pedig a „csodálatos, heves és végtelenül virtuóz” dél-koreai Yeol Eum Son lép színpadra. A The Times „a tisztaság és fölény mintapéldájaként” emlegette a fiatal zongoristát, akinek Rachmaninov II. zongoraversenyének megszólaltatásához mindezekre a tulajdonságokra szüksége is lesz.
A koncert második felében hallható Sibelius-mű alapgondolata egy békés olasz kiránduláson született meg. A II. szimfónia a szerző utolsó olyan műve, amelyben egyértelműen tiszteleg a klasszikus formák és a nagy elődök, így Beethoven előtt is.
Említett művek a következő formában hangzanak majd el:
- Rachmaninov: II. (c-moll) zongoraverseny, op. 18
- Sibelius: II. (D-dúr) szimfónia, op. 43.
A koncert megtekinthető a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
Négyzetes kép a leadben: a Müpa hivatalos oldala (készítette: Alice Blangero)