zene
A zenekar szerdai közleménye szerint az új sorozat az évad során összesen négy pénteken várja a közönséget a Kodály Központban olyan koncertekkel, amelyek szórakoztató, kikapcsolódást ígérő élményt nyújtanak majd azoknak, akik még csak kacérkodnak a komolyzenével.
A Szabad egy táncra? című első koncerten Alberto Ginastera, Astor Piazzolla és Manuel de Falla művei csendülnek fel a zenekar muzsikusainak tolmácsolásában, Bogányi Tibor vezényletével, Giovanni Guzzo hegedűművész, Meláth Andrea mezzoszoprán és táncművészek közreműködésével.
A februári, Álmodozzunk együtt című koncerten, a PFZ egykori vezető karmestere, Hamar Zsolt többek között Mendelssohn Szentivánéji álom című művének félig szcenírozott előadására készül. A koncerten hallhatja a közönség a zeneszerző egyik legszebb hegedűversenyét is, Kelemen Barnabás előadásában.
Április elsején, A zenegyűlölő 1.0 című esten, az Óbudai Danubia Zenekar és Hámori Máté lesz a Pannon Filharmonikusok vendége. A humorban gazdag előadásban rendhagyó módon Janklovics Péter stand-up humorista működik közre, kifigurázva zeneszerzőt, előadót és közönséget egyaránt.
A negyedik, Párban az igazi című koncerten, Bogányi Tibor karmester Várdai István partnereként, csellóművészként is fellép Vivaldi, Schumann és Schubert műveivel. A sorozatról további információk találhatók a zenekar honlapján, a www.pfz.hu oldalon.
A négyzetes kép forrása: www.pfz.hu